Kósa: Többfunkciós stadion lesz Debrecenben

Kósa: Többfunkciós stadion lesz Debrecenben

2013. 02. 02.
Megosztás

2013. január 29-én megkezdődött a debreceni Nagyerdei Stadion bontása, melynek helyén 2014. április 28-ra új létesítmény épül.

Az új létesítmény megépítésével kapcsolatban Kósa Lajos Debrecen polgármestere elmondta, nem csak Debrecen életében mérföldkő a stadion elkészítése, hanem az egész keleti régió, és Magyarország életében is, hiszen ez lesz az első olyan stadion hazánkban, amely az UEFA-tól négyes besorolást kapott. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 2015-től bevezetendő új szabványai szerint a 4. kategóriás besorolás lehetővé teszi egy Bajnokok Ligája-döntő, világbajnoki mérkőzés és Európa-bajnoki döntő megrendezését is.

„Ez egy többfunkciós stadion lesz, ahol nem csak futballmérkőzéseket rendeznek, otthont adhat koncerteknek, fesztiváloknak, a Virágkarneválnak vagy a Capmus Fesztiválnak” – mondta Kósa Lajos pénteken az M1 Ma Reggel című műsorában. A polgármester hozzátette: a 2009-es Bajnokok Ligája főtáblás szereplésből befolyó pénz egy részét is a stadionépítésre fordították, valamint a debreceni utánpótlás központ építésébe, amelyet márciusban adnak át.

Kósa Lajos szerint a debreceni lakosok már nagyon várják az új stadion átadását. Hozzátetette: vannak kritikus hangok a stadion megépítésével kapcsolatban, csakúgy, mint a debreceni színház építésénél, de „99:1 arányban” támogatják a létesítmény létrejöttét.

„Amikor 1999-ben az új tulajdonosi körrel átvettük a Loki vezetését, sokan furcsán néztek ránk, amikor azt mondtuk, hogy fogunk még a Barcelona ellen BL-mérkőzést játszani” – mondta Kósa Lajos. „Ugyan nem a Barcelona, de a Liverpool és a Fiorentina ellen játszottunk BL-mérkőzést, a stadion is épül, előbb-utóbb a kettő össze fog találkozni”.

Az új létesítmény 12,5 milliárd forintból épül, és átadási határideje 2014. április 28.

(Forrás: Ma Reggel)