Kovács Katalin, Kammerer Zoltán, Mohamed Aida és Gádorfalvi Áron is a hatodik olimpiáját vette célba

Kovács Katalin, Kammerer Zoltán, Mohamed Aida és Gádorfalvi Áron is a hatodik olimpiáját vette célba

2014. 11. 10.
Megosztás

Négy, egyaránt a negyvenedik életéve felé közelítő magyar élsportoló is a riói nyári játékok résztvevője szeretne lenni, és ezért kész megmérettetni magát a hazai válogatókon, majd a nemzetközi kvalifikációs versenyeken. Elhatározásuk azért egészen különleges, mert sorozatban a hatodik olimpiájukat vették célba. Ennek a továbbra is erősen motivált négyesnek a tagja – mindenfajta előjogok nélkül - a kajakozó Kovács Katalin és Kammerer Zoltán, valamint a vívó Mohamed Aida és a szörföző Gádorfalvi Áron – tájékoztatta a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársát Medvegy Iván, a MOB főmunkatársa, aki erről a vívók múltheti konzultációján is beszélt.

Az először 1996-ban Atlantában, aztán 2000-ben Sydneyben, 2004-ben Athénban, 2008-ban Pekingben, legutóbb pedig 2012-ben Londonban is a nemzeti színeket képviselő társaságból egyedül Kovács Katalin (38) az, aki a válogatók akadálypályáján keresztüljutva Rióban címvédőként állhatna rajthoz.. A „Kajak-királynő” legutóbb - Szabó Gabriella, Kozák Danuta és Fazekas-Zur Krisztina társaságában – az 500 méteren hajózó négyes egység tagjaként állhatott fel a dobogó legfelső fokára, miután korábban Janics Natasával párost alkotva egymás után kétszer is olimpiai aranyat nyert a kettesek mezőnyében. A háromszoros olimpiai bajnoknő, aki nem mellesleg 31 világbajnoki és 29 Európa-bajnoki aranyérem büszke gazdája, idén júniusban hozta a világra a kislányát. Luca Anna körülbelül akkor lesz két esztendős, amikor eldől, hogy az édesanyja eljuthat-e a nevezetes hatodik olimpiájára, vagy az újra nagyon erős hazai mezőnyben akadnak nála is jobbak.

Amennyiben a nagy küzdő és szintén válogatott kerettag Kammerer Zoltán (36) eljut a 2016. évi nyári játékokra, akkor Kovács Katalinhoz hasonlóan az ő olimpiai pályafutása is kereken húsz esztendőt fog felölelni. „Kamera” Sydneyben a K-2 500-as és a K-41000 méteres győzelmeivel nagyot duplázott, aztán Athénban ismét aranyérmes négyest erősített. Újabb négy esztendő elteltével két negyedik hely volt a mérlege, viszont a megnyitó ünnepségen háromszoros olimpiai bajnokként ő vihette a magyar küldöttség élén haladva a nemzeti lobogónkat. Sportági szenzációnak számítana, ha az utolsó (?) nyári olimpiai szereplését annak a négyesnek a tagjaként zárná, amely képes megismételni a londoni második helyezést, netán annál is nagyobb bravúrral szolgálni.

Mohamed Aida (38) idén május óta már kétgyermekes édesanya, mégis úgy gondolja, hogy ettől még simán lehet hatodszor is olimpikon. Ha ezt az elhatározását siker koronázza, már csak az a kérdés, hogy 2016-ban javítani tud-e a londoni eredményén, amikor balszerencsével – a döntő tus elvesztésével – csupán a legjobb tizenhatig jutott el a tőrözők mezőnyében. Ezt megelőzően az atlantai csatában az egyéniben nyolcadik lett, Sydneyben hetedik, Athénban negyedik, Pekingben pedig a tízedik. Tapasztalata és a szívóssága a biztosíték arra, hogy az egykor már világbajnoki ezüstérmet is nyert vívónő a hatodik „magasságot” is át tudja vinni.

Az 1997-es világbajnokságon ugyan bronzérmet tudott nyerni, eddigi öt olimpiáján viszont a legjobb eredménye egy 19. helyezés volt a szörföző Gádorfalvi Áronnak (37). Olimpiai újoncként Atlantában negyvenedik helyezettként debütált, négy évvel később a 24. helyig vitte, újabb négy év elteltével a huszonkettedikig, az után következett Pekingben a húsz közé jutása. Londonból huszonötödik helyezettként tért haza.

Említést érdemel persze az is, hogy az atléta Kálovics Anikó, a vívó Imre Géza és a sportlövő Sidi Péter ötödször lehetnek olimpikonok Rióban. A válogatott keretekben ugyanakkor további 18 olyan sportoló készülődik, aki már három olimpiát járt meg, de nem érné be ezzel. Ennek a csoportnak a tagja többek között négy londoni olimpiai bajnok, az úszó Risztov Éva és Gyurta Dániel, az atléta Pars Krisztián, valamint a kajakozó Kökény Roland. És közéjük tartozik a Pekingben három ezüstöt is begyűjtő Cseh László, miként a szintén úszó válogatott – a mostani rövid pályás országos bajnokságon 17 győzelemmel taroló - Hosszú Katinka is, aki a tavalyi két világbajnoki győzelmével és az idei berlini Eb mesterhármasával is azt bizonyította, hogy küszöbön áll az első olimpiai éremszerzése.

(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter, fotó: MTI/archív)