Kovács Niki becsületbeli ügye

Kovács Niki becsületbeli ügye

2012. 06. 13.
Megosztás

Az elmúlt hetek sikerei után Niki érthetően nagy izgalommal és lelkesedéssel várta a magyar bajnokság harmadik versenyét, melyet a Hungaroringen rendeztek meg, ezúttal az oldalkocsis világbajnokság betétfutamaként.

Az élet azonban (ahogy már sokszor korábban) ismét közbeszólt. Niki motorja a pénteki edzésnapon tönkrement, így az indulás is kétségessé vált.

A Hungaroring Sport Zrt. versenyzője 2008-óta versenyez a Superstock600-as kategóriában, azóta ugyanazzal a Yamaha R6-ossal teljesítette az edzéseket és versenyeket. Ez az igénybevétel nagyban eltér az utcai használattól, ezért már régóta érett a motorcsere szükségessége, amit az anyagiak sajnos nem tettek lehetővé.

Kovács Niki:
„A motoromat jó ideje felkészítő Végh Jana már eddig is csodát vitt véghez, hogy életben tartsa az én drágámat. Sokszor elmondta, hogy a pillanatai meg vannak számlálva, de azt valahogy soha nem hittem el igazán, hogy egyszer majd cserben is hagy. Abban bíztam, hogy csak az ereje lesz egyre kisebb, ahogy eddig is.”

Először egy versenytárs jelezte, hogy baj van, majd később a csapat is észlelte, hogy sűrű füst jön ki a motorból. Végül a sportbírók intették ki őt a pályáról. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mindez pénteken történt, az időmérőt és a versenyt pedig vasárnap rendezték. Ennyi idő volt tehát arra, hogy Niki és csapata valamilyen megoldást találjon, egész pontosan egy másik motort.

A segítség hamar meg is érkezett, először a MAMI csapata, majd Koncsek Hajnalka ajánlotta fel motorját.

K.N.:
„Soha nem motoroztam még 26 órán belül három különböző márkájú motorral. A MAMI-sok Honda CBR-e és Hajni Suzuki Gsxr-e közül végül az utóbbi mellett tettem le a voksomat. Mindkettő futóműve nagyon messze volt attól, ami az én súlyomhoz és stílusomhoz szükséges, de motorikusan a Suzukin éreztem magam jobban.”

Vasárnap reggel csupán kétszer fél óra állt rendelkezésre, hogy a beállításokat Nikihez igazítsák, így a versenyre is egy teljesen új verzióval ment ki.

És ez nem egyáltalán nem bizonyult jó döntésnek, mivel Niki gyakorlatilag nem tudott fordulni a motorral.

A három kategória összevont versenyét (kevés induló miatt együtt mentek a 600-as, 750-es és 1000-es superbike motorok) a második körben egy esés miatt piros zászlóval megszakították. A váratlan és kéretlen szünetben így volt lehetőség valamit javítani a kialakult helyzeten.

Niki végül 5. lett kategóriájában, értékes és fontos 11 bajnoki pontot szerezve ezzel.

K.N.:
„Nem titok, onnantól, hogy a motorom megadta magát, csak egyetlen célom volt: a kármentés. Az első futamot anyagi okok miatt ki kellett hagynom, így még egy nullázást nem engedhettem meg magamnak. Tudom, örülnöm kéne, hogy a R6-osom nem a verseny napján füstölt el, és így volt lehetőségem motort találni, de aki űzött bármilyen sportot versenyszerűen, az szerintem pontosan tudja, hogy milyen érzés az, amikor felszívod magad, összpontosítasz, és utána ezek az energiák nem tudnak távozni belőled, mert nincs meg hozzá a szükséges szituáció, versenyhelyzet. Küzdeni, harcolni szerettem volna az újabb dobogós helyezésért, de erre most esélyem se volt. Végtelen hálával tartozom Koncsek Hajninak, aki miután szombaton teljesítette saját kupaversenyét, egész egyszerűen átadta nekem a motorját. Ezt hívják fair play-nek.

Hamarosan kiderül, hogy javítható-e a Yamahám. Új motorra jelenleg esélyem sincs, így most nem látom, hogy hogyan tudom folytatni a szezont és egyáltalán a pályafutásom, ami igencsak elkeserít.”

(Forrás: Kovács Niki press, fotó: Gémesi Balázs)