Kozák Danuta és a Vasbányai, Mike duó nyerte az ötkarikás válogatót

Kozák Danuta és a Vasbányai, Mike duó nyerte az ötkarikás válogatót

2016. 05. 22.
Megosztás

Kozák Danuta K-1 500 méteren, a Vasbányai Henrik, Mike Róbert duó pedig C-2 1000 méteren nyerte meg a magyarországi ötkarikás válogatót, amelynek ezekben a számokban a németországi, duisburgi regatta volt a második, egyben utolsó fordulója.

Az olimpiai címvédő Kozák úgy nyert, hogy a múlt héten mögötte második Csipes Tamara végül el sem indult Duisburgban. Vasbányaiék a Petkó András, Fekete Ádám duót előzték meg a vasárnapi döntőben, s ezzel 2-0-ra megnyerték a válogatót.

Ez a két egység tehát már riói indulónak tekinthető, bár a magyar válogatott vezetői hangsúlyozzák: olimpiai keretet majd csak a válogatók zárása után - június közepén - hirdet Storcz Botond vezetőedző, az utazó csapat összetétele pedig a június végi, moszkvai Európa-bajnokságot követően válik véglegessé.

„A lényeg, a lényeg, hogy megvertük a másik magyar egységet, így megvan a válogató. Az olimpiáig hátralevő három hónapot pihenéssel kezdjük. Elsősorban mentálisan kell feltöltődnünk, egy hét alatt volt két válogatónk, ez sokat kivett belőlünk” – mondta Mike Róbert a szövetség honlapján.

„Örülök, hogy ilyen jó formában vagyok most, de az olimpiáig még nagyon sok idő van hátra. Három hét múlva páros válogató, azt meg szeretnék nyerni a párommal, Szabó Gabriellával, aztán nekiállunk egy nagyon kemény utóalapozásnak, hogy az olimpiát erőnlétileg simán meg tudjuk ugorni” – mondta a döntő után Kozák Danuta.

Női K-1 200 méteren is a duisburgi vk volt a válogató második fordulója, itt azonban még nem dőlt el a verseny, miután Lucz Dóra most megelőzte a múlt héten győztes Douchev-Janics Natasát. Köztük szerdán 10 órakor, Szegeden különverseny, úgynevezett szétlövés dönt.


A magyaroknak 17 kvótája - 8 férfi kajakos, 5 női kajakos és 4 férfi kenus - van az augusztusi ötkarikás játékokra, ez majdnem a maximális szám, és Storcz Botond szerint ez minden szakágban elegendő lesz a csapat megfelelő kialakítására -
K-2 200m (Tótka Sándor, Molnár Péter), K-4 1000m (Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel), K-1 1000m (Dombvári Bence), K-2 1000m (Dombvári Bence, Hufnágel Tibor), C-1 200m (Hajdu Jonatán), C-1 1000m (Vajda Attila), C-2 1000m (Vasbányai Henrik, Mike Róbert), NK-1 200m (Vad Ninetta), NK-1 500m (Kárász Anna), NK-2 500m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta), NK-4 500m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Kárász Anna).

A többi olimpiai számban június 10-12-én rendezik a válogató második fordulóját.

(MTI-MOB-MKKSZ, fotó: MTI/Kovács Tamás)