Kozák Danuta felnőtt versenyzőnek érzi magát és nagyon büszke arra, hogy duplázhat

Kozák Danuta felnőtt versenyzőnek érzi magát és nagyon büszke arra, hogy duplázhat

2012. 08. 04.
Megosztás

Pénteken délelőtt Kozák Danuta is átvett a Telekom képviselőjétől egy olyan „rajongói szívet” megtestesítő készüléket, amely az olimpikonoknak szorító facebookos felhasználók jókívánságairól tájékoztatja majd Londonban.

Szombaton korareggel utazik el a kajakozó és kenuzó csapattársaival Londonba, ahol egy edzésnapot követően hétfőn már a magyar női négyes tagjaként szállhat vízre. Abban a versenyszámban, amelyben négy éve ezüstérmes magyar hajót erősített…

- Milyen érzésekkel száll repülőre szombaton, teljesen jók az előérzései? – kérdezte a Csipes Ferenc tanítványai közé tartozó Domino Honvédos versenyzőt a T-Mobile Sporthír Szolgálat munkatársa.

- Egyelőre csak arról tudok beszámolni, hogy egy kicsit fáradtnak érzem magamat a sok-sok edzés után, de ez az állapot a versenylázas időszak beköszöntével nálam az egyik napról a másikra meg tud változni. Nyugodtan bízhatok abban, hogy hétfőn a lányokkal együtt én is nagyon kemény leszek az előfutamokban – hangzott az ötszörös világbajnok és hétszeres Európa-bajnok, ennek köszönhetően pedig „örökös magyar bajnok” Danuta válasza.

- Jobb a 2012-es „kiadású” magyar négyes a 2008-as-nál?

- Nemigen hasonlítható össze a Pekingben második helyig jutó négyes azzal, amelyik most képviseli a magyar színeket, dacára annak, hogy az összeállítás – Fazekas Krisztina csatlakozásával – csak egy helyen változott. Más sorrendben ülünk a hajóban mint négy éve és szerintem a csapat tagjainak a tudása is változott az idő előre haladtál, természetesen az előnyére.

- Mennyire vonatkozhat ez a minősítés Kozák Danutára?

- Tapasztaltabb lettem, erősebb és gyorsabb, már felnőtt embernek tartom magamat, a felnőttség jó oldalaival.

- Sokkal nagyobb a felelőssége, mint Pekingben, hiszen a kajakozás legrangosabb egyéni számában, az 500 méteres egyesben sikerült kivívnia az olimpiai szereplés jogát…

- Kemény lesz a küzdelem az biztos, és csak a maximális teljesítmény hozhat sikert a számomra. Már a szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon is sűrű volt a mezőny, mitől lenne most „levegősebb”?

- Az Európa-bajnokságon második lett az egyesben, magyar mérce szerint „csak második”.

- Nagyon korán, pontosabban elsőként érdemeltem ki az olimpiai szereplés jogát, ezért én attól kezdve külön válva és más edzésterv szerint készültem, ami szokatlan helyzetet jelentett a korábbi évekhez képest. Ez is közrejátszott abban, hogy a kontinensbajnokságon nem lehettem annyira biztos a dolgomban. Aztán jóra fordultak a dolgok, újra együtt gyakoroltunk és ezért a felkészülés második feléről már csak jót tudok mondani.

- Visz magával kabalababát vagy valami szerencsét hozó tárgyat magával Londonba?

"Nem volt és nincs is nekem ilyen. Szerencsét és sikert a hajóm és a lapátom hozhat nekem, azokkal kell a lehető legjobban bánnom."

- Egy magyar egység idén csúnyán megjárta a hajók mérlegelésénél. Előfordulhat hasonló baki Londonban?

"Mindenki nagyon fog vigyázni, ha valahol, hát az olimpián tényleg mindennek stimmelnie kell! – nyilatkozta Kozák Danuta, aki a K-1 és a K-4 500 méteres versenyszámokban készül bizonyításra."

(Forrás: T-Mobile Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)