Kozák Danuta krokodilkajakban kezdte

Kozák Danuta krokodilkajakban kezdte

2012. 08. 09.
Megosztás

Nyolcévesen, egy krokodil alakú kajakban ismerkedett meg a sportággal Kozák Danuta, aki a négyes tagjaként elért szerdai siker és a csütörtöki, egyesbeli diadal után immár kétszeres olimpiai bajnok.

"Mozgékony gyerek voltam, szerettem a természet közelében lenni, és sok sportágat kipróbáltam. Apukám kenuzott, így a szüleim feldobták, hogy mi lenne, ha kajakoznék. Először ordítottam, hogy nem, nem, nem akarom, aztán azért a Balatonon kipróbáltam egy krokodil alakú kajakban, hogy milyen is ez, és végül megtetszett. Kilencévesen kezdtem a KSI-ben" - elevenítette fel a kezdeteket a Londontól nyugatra fekvő Dorney-tó partján, az MTI-nek nyilatkozva.

Később elkezdte nyerni a korosztályos versenyeket, és ahogy fogalmazott: mindig egyre feljebb nézett, előretekintett, mindig újabb és újabb célokat tűzött ki maga elé, és az őt körülvevő közeg is mindig előrelendítette. Agócs Mihály volt a nevelőedzője, majd a jelenleg a brit női válogatottnál dolgozó Simon Miklóshoz került.

"Nála megtanultam a sportág fogásait, a profi taktikákat, azt, hogy hogyan is kell készülni az egyes számokra, versenyekre. Utána voltam sok edzőnél, Kati néninél (Fábiánné Rozsnyói Katalinnál), Mórocz Pistinél, Sári Nándinál, és most már négy éve Csipes Ferencnél készülök. Az elmúlt két nap azt mutatja, hogy jó helyen vagyok."

Arra a kérdésre, hogy mi a különbség az egyes és a négyes között, Kozák Danuta a következőt válaszolta:

"Érzésre teljesen más a két szám, a csapathajóban a többiekre is oda kell figyelni, egyesben pedig csak magammal foglalkozhatok. A négyes sokkal összetettebb, valamilyen szempontból nehezebb is, bár tény, hogy a felelősség kicsit jobban megoszlik, mint egyesben, ahol mindenért én felelek. Mindkét számnak megvan a maga szépsége, nehézsége."

Elárulta még, hogy a négyessel aratott szerdai diadal nagyon feldobta - négy éve, Pekingben ezüstérmes volt az akkori kvartett tagjaként -, bár ahogy fogalmazott, kicsit túlságosan is örült, s annyira "fel volt pörögve", hogy nem tudott igazán aludni. Csütörtökön reggel, az egyes verseny előtt azonban minden úgy alakult, ahogy eltervezte.

Az ötszörös világ- és hétszeres Európa-bajnok Kozák Danuta neve kissé furcsán hangzik a magyar fülnek. Ezzel kapcsolatban elmondta: keresztnevét Henryk Sienkiewicz Kereszteslovagok című könyvének egyik szereplőjéről, egy hercegnőről kapta, édesanyja ugyanis lengyel származású.

(Forrás: MTI)