Középpontban a SuperCross

Középpontban a SuperCross

2012. 11. 23.
Megosztás

Salgótarjánban egy régi-új krosszos helyszínen fogadják a versenyzőket november 25-én, vasárnap, a hétfutamos SuperCross Sorozat középső, negyedik állomásán. A Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület a Szojka Ferenc Stadion környékén és a Dolinka elnevezésű pihenőparkban jelölte ki a futam nyomvonalát.

Kultikus jelentősége van a helyszínnek a nógrádi megyeszékhelyen, hiszen az ország első, kifejezetten hegyikerékpáros célokkal alapított egyesülete itt rendezte 1991-ben első montis versenyét, és azóta is minden évben visszatérnek ide a Városi Bajnokság egy-egy futama erejéig. Azonban a terület alkalmas cyclo-cross versenyek lebonyolítására is, melyre az ezredforduló környékén volt már példa. A salgótarjáni cyclo-cross eseményekkel kapcsolatos népi időjárási hiedelmek („Ha Salgótarjánban cyclo-cross versenyt rendeznek a téli időszakban, egészen biztosan hóra, fagyra, farkasordító hidegre kell számítani!”) már ekkor kialakultak, hiszen volt, hogy a teljesen vízszintes salakos pályán kialakított szekciót csak tolva sikerült abszolválni az öt centis egybefüggő jégrétegen. Most azonban – köszönhetően egy részről az újfent „korai” időpontnak – úgy tűnik továbbra is kegyeibe fogadja az időjárás a SuperCross versenyzőit, hiszen az előrejelzések szerint a héten csapadék nem várható, a ködös-párás időjárás mellett pedig 9 – 12 °C közötti hőmérséklet jellemzi majd a nógrádi vasárnapot.

- A megszokott tóstrandi területen műfüvesítették és elkerítették a felső salakos pályát, amelynek okán úgy döntöttünk, hogy egy másik helyszínnel próbálkozunk. A Dolinkában véleményünk szerint – a terepi adottságokból kifolyólag – egy olyan pályát sikerült összeállítanunk, mely két jól elkülöníthető szakaszból áll. Az egyik (aszfalt és salak talajú részek) az „országútisok” számára kedvez, gyors, tempós fele a nyomvonalnak. A másik (erdei talaj, döngölt részek) a „montisoknak” fog jobban feküdni, ebben a részben zajlik majd a szintgyűjtés is – ez lesz egyértelműen a lassabb fele a pályának. Ami senkinek nem fog feküdni, az a harminc fokos lépcsősor, ami szintén kényszerűségből került a nyomvonalba, de úgy gondoljuk, méltón helyettesíti a tóstrandi homokfalat – foglalták össze az új helyszínnel kapcsolatos tudnivalókat kérdésünkre a szervezők.

A Karancs Kupa támogatói teljes palettáját reprezentálják a kerékpáros "szegmensnek", hiszen a Guerciotti kerékpárjaitól, a Garmin, Polar műszaki- és az EthicSport táplálék-kiegészítőin át egészen a Motorex kerékpártisztító termékekig, a Doctor Bike szervizéig és a www.nogradkerekpar.hu információs felületéig megjelennek majd partnereik, és természetesen nem hagyható ki a salgótarjáni kerékpározást és az eseményt is támogató, Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata sem!

A futamokat a már ismert, egységes szabályrendszer, időrend, nevezési díj, elektronikus időmérés és további szolgáltatások jellemzik majd Salgótarjánban is, melyekről részletesen a www.salgotarjanihke.hu/supercross2012-n, a www.supercross.hu-n, vagy a sorozat facebook-profilján (www.facebook.com/supercrosssorozat) keresztül lehet tájékozódni. A Karancs Kupára november 23., péntek éjfélig lehetséges előnevezni a www.hegyibringa.hu honlapon.

(Forrás: hegyikerékoáros szövetség)