MOB Érdemérmet adtak át a közgyűlésen

2012. 11. 23.
Megosztás

A Magyar Olimpiai Bizottság utolsó, idei közgyűlésén MOB Érdemérmet adtak át.


A magyar és nemzetközi olimpiai mozgalom és az egyetemes sport érdekében végzett kimagasló munkájáért a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Borkai Zsolt MOB Érdeméremmel jutalmazza dr. Szabó Tündét, a Magyar Úszó Szövetség főtitkárát. Szabó Tünde a díjat egy későbbi időpontban veszi át.

Az 1992-es barcelonai olimpián 100 méter hátúszásban ezüstérmes sportoló világ és Európa-bajnoki második helyezést is szerzett pályafutása során. Egerszegi Krisztina versenytársaként világszínvonalon teljesített. 2010-től a Magyar Úszó Szövetség főtitkára. A három diplomás Szabó Tünde a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének tagja, a Sportbizottság vezetője, a SPORTJUS, a Magyar Sportjogász Társaság elnökségi tagja, a Magyar Úszó Szövetség elnökségi tagja és a Fellebbviteli Bizottság elnöke. Jelentős érdemei vannak, hogy az úszó szövetség általános megbecsülésben részesül.

A magyar és nemzetközi olimpiai mozgalom és az egyetemes sport érdekében végzett kimagasló munkájáért a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Borkai Zsolt MOB Érdeméremmel jutalmazza dr. Lénárt Ágota sportpszichológust. Lénárt Ágota a díjat egy későbbi időpontban veszi át.

Lénárt Ágota nemrég a Magyar Arany Érdemkereszt elismerését vehette át. A szakember a londoni olimpiai küldöttség vezető pszichológusa volt. Olyan olimpiai bajnokokat készített fel az olimpiára, mint például Berki Krisztián, Risztov Éva vagy Gyurta Dániel. Rendkívül büszke arra, hogy Magyarországon öt évvel ezelőtt sikeresen elindult a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán a sportpszichológus szakképzés. „Magyar betegség nincs, csak rosszul felkészült versenyző van. Minden fejben dől el” – talán ez is lehetne Lénárt Ágota mottója.

A magyar és nemzetközi olimpiai mozgalom és az egyetemes sport érdekében végzett kimagasló munkájáért a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Borkai Zsolt MOB Érdeméremmel jutalmazza Széles Sándor mesteredzőt.

Széles Sándor már az 1980-as moszkvai olimpián segítette tanítványait, nem volt nála fiatalabb edző. Öttusában junior Eb-harmadik, a triatlon utánpótlását most is segíti. 1991 óta mesteredző. Széchy tamás legjobb edzői tanítványaként folytatja az úszó pápa hagyományait és sikereit. Széles Sándorral Gyurta Dániel 2004-ben, Athénben ezüstérmet nyert, 2009-ben Rómában és tavaly Sanghajban világbajnok lett. Idén, Londonban olimpiai aranyérmes. Risztov Éva olimpiai bajnoki címe is kihagyhatatlan Széles Sándor érdemeinek felsorolásából, mert ő állította össze Éva edzéstervét. A nála készülő sportolók 17 és fél olimpiai pontot szereztek a 127-ből.

A magyar és nemzetközi olimpiai mozgalom és az egyetemes sport szellemének megfelelő kimagasló életpálya legnagyobb elismeréseként a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Borkai Zsolt MOB Érdeméremmel jutalmazza dr. Vígh László mesteredzőt.

Vígh László a kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok tornász Magyar Zoltán edzője. Közös munkájukkal teljesen megváltoztatták és megújították a lólengés mozgásanyagát. Vígh László három mozdulatsor kitalálója: a magyar vándor, a magyar orsó és a magyar szökkenő vándor fűződik a nevéhez – mind a mai napig meghatározó mozdulatok. A Ferencvárosnál végzett munkája kiemelkedő volt, nemcsak Magyar Zoltán révén, hanem Sivadó János és Vámos István eredményeinek köszönhetően is. A Testnevelési Egyetem tanáraként szakmai tapasztalatát át tudta adni mindazoknak a fiatal edzőknek, akik ma a tornasport sikeres munkáját irányítják.

A magyar és nemzetközi olimpiai mozgalom és az egyetemes sport szellemének megfelelő kimagasló életpálya legnagyobb elismeréseként a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Borkai Zsolt MOB Érdeméremmel jutalmazza Molnár Zoltánt, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi főtitkárát.

Molnár Zoltán 1991 óta MOB-tag és 2001 óta dolgozott a Magyar Olimpiai Bizottságban. A MOB elnökségi tagjaként a barcelonai volt az első olimpiája. Egy kivétellel az elmúlt 20 év valamennyi olimpiáján részt vett. Sydney óta négy nyári és három téli olimpián volt csapatvezető. Összességében a 17 éremmel zárult londoni olimpia volt a tízedik, amelyen részt vett. Elismerésként az egyik legmagasabb állami kitüntetést vehette át a Parlamentben. Huszonhét éven keresztül dolgozott a Népstadion és Intézményeinél, melynek 10 évig a főigazgatója volt. Molnár Zoltán 2001-ben a MOB ügyvezető igazgatója, 2009-től 2012-ig a szervezet főtitkára volt. Több mint egy évtizedet tevékenykedett a MOB-nál. Sokat tett a magyar sportért és az olimpiai mozgalomért többek között a MOB iroda élén.

A kitüntetetések után a közgyűlés egyhangúlag elfogadta a londoni olimpia és paralimpia szakmai beszámolóját. Dr. Nagy Zsigmond csapatvezető-helyettes elmondta, bár a sportolói létszám csökkenő tendenciát mutatott (Athénban 224, Pekingben 173, Londonban 159 olimpikon szerzett kvótát), mindezek ellenére Magyarország az első 10 nemzet között végzett az éremtáblázaton, amire utoljára az 1992-es barcelonai olimpián volt példa. „Egységes, fiatal, rendkívüli kohézióval rendelkező Magyar Olimpiai Csapat versenyzett Londonban. 18 érmünk lesz Hatos Gábornak köszönhetően, amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság határozata jogerős lesz december elején” – tette hozzá a MOB nemzetközi igazgatója.

„Várakozáson felül teljesítettek a paralimpikonok is Londonban” – folytatta Gömöri Zsolt, a Nagyar Paralimpiai Bizottság elnöke. 14 magyar érem születetett, 166 országból a 38. helyen végzett Magyarország a londoni paralimpián. Európából a 20. Összesen 4200 sportoló indult a paralimpián. Gömöri Zsolt kiemelte, hogy a paralimpiák történetében az első alkalommal célirányos támogatással edzőtáborokat tudtak szervezni.

Borkai Zsolt, MOB elnök megköszönte a kormánynak, a szövetségeknek, a sportszakembereknek, edzőknek, a szponzoroknak a támogatást.

A szakmai tagozatok tájékoztatták az év során végzett munkájukról a MOB közgyűlését. Monspart Sarolta MOB alelnök (szabadidősport) beszédében a Médiaunió kampány szerepét emelte ki. Deutsch Tamás MOB alelnök (fogyatékosok sportja) a paralimpia mellett a speciális olimpiára, a siketlimpiára és a szervátültetettek világjátékára hívta fel a figyelmet. Leyrer Richárd MOB alelnök (nem olimpiai sportágak) elmondta, hogy várhatóan 50-70 sportoló képviseli hazánkat a 2013.07.25-08.04. között, a kolumbiai Caliban megrendezendő Világjátékokon, majd hozzátette, hogy a nem olimpiai sportágak regisztrált taglétszáma 40243 fő Magyarországon. „Több mint 900-an jelentkeztek a sportoktatási, sportedzői OKJ szakemberképzésre, ami dicséretes” – zárta szavait Leyrer Richárd. Tóth Miklós MOB alelnök (diák- és egyetemi-főiskolai sportért felelő tagozat) elképzelhetőnek tartaná, hogy Magyarország 2019-ben vagy 2021-ben Universiádét rendezzen.

Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára a „MOB sportfejlesztés irányai és területei” című stratégiai anyagról számolt be a MOB közgyűlésének. A főtitkár megköszönte a kormány támogatását, mely által a TAO kedvezményből kimaradó sportágak pluszforrást kapnak. A forrást létesítményfejlesztésre, MOB vagy állami edzői státusz létrehozására, a sporttudományok fejlesztésére, megyei sportirodák felállítására, versenyspot/élsport, utánpótlássport, szabadidősport fejlesztésre fordítják.

A MOB 2013. január 01. napjától új székhelyen, a Csörsz utcában folytatja működését, amely szükségessé teszi a címváltozás átvezetését az Alapszabályban.



Az egyes napirendi pontok szakmai anyagai:

2. Beszámoló

- a XXX. Nyári Olimpiai Játékokról

- a Londoni Paralimpiai Játékokról

3. Beszámoló a MOB Szakmai Tagozatainak munkájáról

- a MOB fogyatékosok sportjáért felelős szakmai tagozat munkájáról

- a MOB nem olimpiai sportágak versenysportjáért felelős szakmai tagozatának 2012. évi eddigi munkájáról

- a Szabadidősportért Felelős Szakmai Tagozat munkájáról

- a Diák- és Főiskolai-Egyetemi sportért felelős szakmai tagozat eddigi munkájáról

4. Beszámoló a MOB sportfejlesztési irányai és területei című stratégiai anyagról

5. Alapszabály módosítás