Közgyűlés az edzőknél: a MOB új alelnökét beválasztották az elnökségbe

Közgyűlés az edzőknél: a MOB új alelnökét beválasztották az elnökségbe

2015. 05. 21.
Megosztás

Szakmai témák mellett személyi kérdések is szerepeltek a MOB által is támogatott Magyar Edzők Társaságának (MET) május 20-ai közgyűlésén. A közelmúltban Fair Play-díjjal kitüntetett Molnár Zoltán elnök vezetésével működő szervezet elnökségének tagja lett a MOB május 12-én megválasztott új alelnöke, dr. Mészáros János.

Az idén januárban tragikus körümények között elhunyt dr. Leyer Richárd megüresedett helyére a MOB alelnökét, dr. Mészáros Jánost választották a MET-elnökség tagjává, aki a nem olimpiai sportágak képviseletében a MOB vezető testületében is Leyer Richárd utóda lett.

A számvizsgáló bizottság élére a MOB korábbi pénzügyi vezetőjét, Timmné Gulyás Évát kérték fel, aki elvállalta a megbízást.

A közgyülést vezető Köpf Károly főtitkár felkérésére Molnár Zoltán elnök az irásban kiadott és a honlapon is közzétett szakmai beszámolóhoz fűzött kiegészitéseket. A korábbi MOB-főtitkár elmondta, hogy a társaság alapvető célja nem változott, továbbra is az edzők érdekképviseletét, szakmai felkészültségük, tudásuk fejlesztését, gyarapitását tekintik fő feladatuknak.

Ennek ellátása érdekében saját rendezésű konferenciákat, szakmai beszélgetéseket szerveztek, valamint az EMMI és a MOB felkérésére különböző szakmai fórumokat szerveztek. Így Budapesten és hat vidéki városban a fiatal sportolók dopping- és drogfogyasztása megelőzésének módszereit is megismertették.

Nagy sikert aratott a MOB felkérésére, az annak szervezeti keretein belül működő Kiemelt Edző Programban résztvevő szakemberek számára rendezett konferencia, amely telt ház előtt zajlott a MOM Kulturális Központban.

A MET javaslatának elfogadása alapján remény van az OKJ-s edzőképzés megszüntetésére, és a TF új vezetése rövidesen megkezdi a régen jól bevált, háromszintű főiskolai edzőképzést. Ennek központja a TF marad, és azon a téren is egyetértés mutatkozik, hogy az edzők kötelező továbbképzése a korábbi gyakorlatnak megfelelően folytatódjon.

A közgyülés a szakmai beszámolót és a pénzügyi helyzet ismertését egyhangúan elfogadta.

Amint Molnár Zoltán elnök elmondta, a Mesteredzői Kollégium Kemény Dénes vezetésével elhatározta, hogy az edzők erkölcsi megbecsülését jelentő díjakat külön választják, pályázás és odaítélés tekintetében egyaránt.

A Társaság - amint azt az előzetes tájákoztatás alapján Timmné Gulyás Éva elmondta - az elmúlt időszakban 17 millió forinttal gazdálkodott. Jelentős forráshoz jutottak az EMMI és a MOB által felkért megbizások teljesítésével. A gazdálkodás minden tekintetben megfelel a törvényes előírásoknak, és takarékos volt. Csak a főtitkár és az irodavezető részesül szerény anyagi juttatásban, mindenki más társadalmi munkában dolgozik.

A Társaság célkitűzései – amint a szakmai terv ismertetéséből kitűnt - változatlanok. Új kezdeményzést jelenthet az edzőlegendákkal törtnénő találkozás. Az első ilyen találkozó, amelynek főszereplője Kemény Dénes volt, nagy sikert aratott, hiszen sikeres pályafutásának tanulságait nyíltan, őszintén megosztotta a jelenlévőkkel. Hasonló találkozót készitenek elő Mocsai Lajos TF-rektorral és Kiss Lászlóval, az úszók szövetségi kapitányával. Változatlan cél a tagdijfizető tagság számának növelése.

Jelentős előrlépés várható a kommunikáció terén. A honlap már megújult, azonban még interraktívabbá kivánják fejleszteni, hogy lehetőséget nyújtsanak tagjaiknak az őket érdeklő kérdések megjelentetésére. Örvendetesnek itélte Molnár Zoltán, hogy amig az elmúlt évben forráshiány miatt a Társaság nem tudta megjelentetni az általában örömmel fogadott Magyar Edző című folyóíratot, ebben az esztendőben Schmitt Pálnak, a MOB tiszteletbeli elnökének támogatásával két alkalommal is megjelenik megújult formában, tartalmilag még jobban közelitve a tagság érdeklődéséhez, szakmai igényeihez.

Molnár Zoltán, a MET elnöke alig néhány napja vehetett át ünnepélyes keretek között Fair Play „A sport szolgálatában" kategória Trófea-elismerést.

(MOB-MET/VD, fotó: MOB/Szalmás Péter)