Közgyűlés összehívásáról is döntött a MOB elnöksége

2015. 03. 24.
Megosztás

Gazdasági témák tárgyalása mellett az éves közgyűlés összehívását is megszavazta a MOB elnöksége a kedd délelőtti ülésén, pontosan 500 nappal a riói olimpia rajtja előtt. A Borkai Zsolt vezette grémium a lillehammeri téli ifjúsági olimpiai részvételt és az idei téli EYOF-beszámolót is napirendre tűzte.

Az ülés előtt az 500 napos riói visszaszámlálás alkalmából Borkai Zsolt brazil - alkoholmentes - caipirinha itallal mondott pohárköszöntőt, melyben minél több kvótát kívánt a jövő évi ötkarikás játékokra készülő magyar sportolóknak.

Az elnökség döntést hozott többek közt az utánpótlás-nevelés 2015. évi előirányzat felhasználását érintő változásokról, az Olimpiai Reménységek Versenyére vonatkozó felosztásról, a diák- és hallgatói sporttal és hátrányos helyzetű fiatalok sportolási lehetőségei elősegítésével kapcsolatos támogatásokról.

A testület elfogadta a 2015. évi Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) beszámolóját, valamint javasolja a közgyűlésnek a 2016-os Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokon való magyar részvételt.

A vorarlberg-lichtensteini EYOF-ot 2015 január 23. és 31. között rendezték 45 ország mintegy 1000 sportolójával. Magyarországot hét sportágban összesen 13 versenyző képviselte. A legjobb magyar eredményt Medgyesi Fruzsina érte el, a fiatal műkorcsolyázó a kilencedik helyen végzett

Az ifi olimpiát 2016. február 12. és 21. között a norvégiai Lillehammer városában rendezik. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság határoz a versenyprogramról, amely szerint a játékok műsorán szereplő 7 sportág 16 szakágának 70 versenyszámában, 1098, 15-18 év közti sportoló indulhat. Kvalifikációs időszak: 2014. október 1. és 2016. január 10. között, a kvalifikált versenyzők pontos névsora az időszak lezárulása után válik véglegessé. A magyar delegáció létszáma a versenyzői létszámtól függően kerül meghatározásra és összetétele a kvalifikált versenyzők névsorának ismeretében kerül kijelölésre és a MOB-közgyűlés által jóváhagyásra.

A MOB elnöksége arról is döntött, hogy az éves közgyűlést 2015. május 12-én 10 órára összehívja. A közgyűlésen az elnökség 2014-es szakmai beszámolója és a 2016-os lillehammeri magyar csapat kijelölése mellett új alelnök választását is napirendre tűzik.

(MOB/VF, fotó: MOB/Szalmás Péter)