Négy gól az első 3 negyedben, majd Szeged-siker

Kupaszerda: egri vereség, szegedi bravúr győzelem, debreceni előny

2012. 11. 15.
Megosztás

Háromgólos vereséget szenvedett az Eger a görög Vuliagmeni vendégeként a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében.

Az előző két BL-meccsén három pontot gyűjtő Eger azzal a céllal szállt vízbe a három győzelemmel a csoport élén álló görög bajnok otthonában, hogy - a volgográdi vereség után - ne kapjon ki.

Az Athéntől húsz kilométerre lévő Vuliagmeni otthonában nyitott medencében, a helyszíni jelentés szerint fél ezer néző előtt mérkőztek meg egymással a csapatok. A magyarok kezdtek jobban: ügyes lefordulás után Bundschuch Erik jóvoltából hamar vezetéshez jutottak. Gyorsan fordítottak azonban a hazaiak: a hevesiek sorozatos hibáit kihasználva a nagyszünetig 4-2-re elhúztak.

A folytatásban 6-2-nél Bátori Bence szépített ugyan, de rövidesen 7-3 lett a hazaiaknak, mivel az egriek továbbra is pontatlanul pólóztak. Aztán váratlanul feltámadt Gerendás György együttese, és 7-5-re felzárkózott, de végül még a döntetlen közelébe sem tudott kerülni. Az előnyét biztosan tartó Vuliagmeni végül 11-8-ra nyert.

A Szeged egy góllal legyőzte a belgrádi Partizan csapatát Hódmezővásárhelyen.
A korábbi évek szerb sikercsapata meggyengült ugyan, ám így is nehéz ellenfélnek ígérkezett a Szeged számára. Már csak azért is, mert három forduló után ők vezették hét ponttal a csoportot a két meccsen szerzett hat ponttal második, friss Magyar Kupa-győztes csongrádiak előtt. A mérkőzést - mivel a Szegednek nincs megfelelő uszodája - Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában játszották, mintegy hatszáz néző előtt.
Vendéggólokkal indult a meccs (0-2), de az első negyed végére fordított a Szeged, a második végén pedig már 6-2-re vezetett. Utána a Partizan nagy sorozata következett (6-6), de a harmadik játékrész vége előtt Molnár Tamás, a magyar csapat háromszoros olimpiai bajnok centere is betalált (7-6).
Az utolsó negyedben Hegedüs révén alakult 8-6-ra az állás. A hajrában egy gólra (8-7) megint feljöttek a szerbek, egyenlíteniük azonban már nem sikerült.
Győzelmével a Szeged került a négyes élére.

Bajnokok ligája, csoportkör, A csoport, 4. forduló:
Vuliagmeni (görög) - ZF-Eger 11-8 (3-1, 1-1, 4-3, 3-3)
Az egri góldobók: Bundschuch 3, Salamon 2, Bátori, Gór-Nagy, Biros 1-1

Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, D csoport:
A-HÍD Szeged VE - Partizan Beograd (szerb) 8-7 (3-2, 3-1, 1-3, 1-1)
a magyar góldobók: Hegedüs, Molnár 2-2, Decker Á., Juhász Zs., Kiss Cs., Younger 1-1

Négygólos előnyt szerzett a Debrecen férfi vízilabdacsapata az Eurokupa negyeddöntőjében az oroszországi visszavágóra, a szerda esti első mérkőzésen ugyanis 13-9-re nyert a Dinamo Moszkva ellen.

A sportág második számú európai sorozatának negyeddöntőjében villámrajtot vett Gyöngyösi András alakulata, és percek alatt 4-1-es vezetésre tett szert. Ezután azonban átmenetileg el is rontották a mintegy ezer szurkoló örömét, mert a második negyedben 5-5-nél utolérték őket az oroszok.

Aztán a kétszeres olimpiai bajnok, a végül öt találatig jutó Varga Tamás vezérletével 9-5-re ellépett a hazai csapat. Némi zavart okozott ugyan, amikor a Debrecen olasz légiósát, a világbajnok Alex Giorgettit - egy orosszal együtt - végleg kiállították dulakodás miatt, de a hazai győzelem magabiztosra sikeredett.

A visszavágót jövő szombaton rendezik Moszkvában.

Eurokupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Debreceni VSE-Dinamo Moszkva (orosz) 13-9 (5-3, 2-2, 4-2, 2-2)
A debreceni góldobók: Varga T. 5, Giorgetti 3, Letica 2, Komlósi, Misic, Kállay 1-1

Kétgólos hátrányból kezdi majd a hazai visszavágót a Szolnoki Dózsa férfi vízilabdacsapata az Európa-kupa negyeddöntőjében, miután ma 8–6-ra kikapott az olasz Florentia vendégeként. A végig ikszes találkozón a második negyed bizonyult döntőnek, amelyet 4–0-ra nyertek meg a házigazdák.

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-KUPA
RN FLORENTIA (olasz)–SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP 8–6 (1–2, 4–0, 1–2, 2–2), Firenze. V: Colominas (spanyol), Rak (horvát)
FLORENTIA: Mugelli – F. Di Fulvio, Borella, Pagani, Molina, Coppoli, Brancatello. Cs: Espanol, Lapenna, Gobbi, Bini, A. Di Fulvio
SZOLNOK: Decker A. – Pásztor 1, Negrean 2, Alekszics, Kis G. 1, Hosnyánszky, Gocics 1. Cs: Kovács O. 1, Vörös, R. Georgescu, Marnitz G., Nyéki
Gól – emberelőnyből: 7/0, ill. 10/2 Gól – ötméteresből: –, ill. 1/0
Kiállítva (cserével végleg): Kovács O.

(Forrás: MTI, NSO)