Lengyel testvérpár harca az aranyéremért, Vaspöri Gábor tizedik

Lengyel testvérpár harca az aranyéremért, Vaspöri Gábor tizedik

2014. 04. 12.
Megosztás

Vaspöri Gábor a tízedik helyen végzett összetettben a 94 kilósok kategóriájában a Tel-Avivban zajló súlyemelő Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

A kecskemétiek 30 éves versenyzője - az Eb honlapja szerint - szakításban a 146 és 150kg-on sikeres gyakorlatot hajtott végre, majd a 153 kg, már kifogott rajta.
Lökésben 184 kg-on kezdett. Ezt a súlyt csak másodikra teljesítette. A folytatásban csak 2kg-ot emeltetett a súlyon. A 186 kg-ot is a feje fölé lökte, így összeredménye 336 kg lett.
Ezzel öt vetélytársát tudta maga mögé utasítania a B csoport délelőtti versenyében.
Végső helyezése a kategória legjobbjait felvonultató A csoport esti viadala után dőlt el.

A litván Zygimantas Stanulis a szakításban kiesett a hét fős A csoport küzdelmei során.
A lengyel olimpiai bajnok Adrian Zielinski már második kísérletével megnyerte a szakítást, de harmadik próbálkozását is siker koronázta, és 180kg-os teljesítménnyel szerezte meg a szakítás Eb aranyérmét, hat kilóval megelőzve vetélytársait.. Vaspörei a szakításban 12. helyet szerezte meg.

Lökésben testvérpárharcot láthatott a közönség. A két lengyel emelő Adrian és Tomasz Zielinski hasonló súlyokkal próbálkozott megbirkózni. Mindketten 210kg-ot löktek sikerrel a fejük fölé, így a fiatalabb testvér Tomasz könnyebb testsúlyával nyerte a fogásnem aranyérmét. Lökésben Vaspörei a 9. helyen végzett.

Összetettben az olimpiai és világbajnok Adrian állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Tomasznak a lökésben elért jó eredménye az összetett ezüstérmet jelentette. A szakításban még második bolgár Vaszil Goszpodinov szerezte meg a súlycsoport bronzérmét.

Eredmények:
Súlyemelő Európa-bajnokság, Tel-Aviv

férfi 94 kg, összetett Európa-bajnok: Adrian Zielinski (Lengyelország) 390 kg (szakítás: 180 kg, lökés: 210), 2. Tomasz Zielinski (Lengyelország) 380 (170, 210), 3. Vaszil Goszpodinov (Bulgária) 379 (174, 205),...10. VASPÖRI GÁBOR 336 (150, 186)

szakítás, EB: A. Zielinski 180 kg, 2. Goszpodinov 174, 3. Redon Manushi (Franciaország) 170,...12. VASPÖRI GÁBOR 150

lökés, EB: T. Zielinski 210 kg, 2. A. Zielinski 210, 3. Goszpodinov 205,...9. VASPÖRI GÁBOR 186

Azonos eredménynél a testsúlykülönbség rangsorolt.