Lépésről lépésre Rio felé – győzelemmel kezdte a világbajnokságot a Benedek-csapat

Lépésről lépésre Rio felé – győzelemmel kezdte a világbajnokságot a Benedek-csapat

2015. 07. 27.
Megosztás

A magyar férfi vízilabdaválogatott megkezdte a menetelést a kazanyi vb-n: a csapat első mérkőzésén 14-5-re legyőzte Kazahsztán együttesét. A csoportkörben ezután sem a legnehezebb ellenfelek várnak a válogatottra, hiszen Dél-Afrika és Argentína együttesét kell legyőzni a továbbjutásért.

A világbajnoki torna tétje azonban nem csak a címvédés ugyanakkor, hanem a jövő évi, riói olimpiai kvalifikáció is, hiszen a vb első két helyezettje biztosan ott lehet majd a 2016-os ötkarikás játékokon. A 12 riói helyből azonban három már foglalt: a házigazda Brazília és a világliga-győztes Szerbia mellett a Pánamerikai Játékok aranyérmeseként már az Egyesült Államok vízilabda-válogatottja is megszerezte a kvótát. Amennyiben tehát e három csapat közül bármely is odaér a kazanyi dobogó első két fokára, úgy a következő helyen végző, kvótával még nem rendelkező nemzeti együttes kvalifikál az olimpiára. A világligán és a kazanyi vb-n megszerezhető, összesen három kvótán kívül az ötkarikás játékokat közvetlenül megelőző kontinentális bajnokságok – tehát Magyarország esetében a 2016 eleji, szerbiai Európa-bajnokság – a következő kvalifikációs lehetőség, az ezen felül, valamint Brazília rendezői kvótáján túl fennmaradó három helyet az olimpiai kvalifikációs tornán osztják szét.

A tét tehát Kazanyban nem kevés Benedek Tibor együttese számára: regnáló világbajnokként egyszersmind nem csak ismét a világ tetejére kerülhet a válogatott, de bebiztosíthatja riói részvételét is.

„A riói kvalifikáció minden szempontból az egyik fő feladatunk itt, nagyon fontos lenne megszereznünk a kvótát” – mondta Benedek Tibor szövetségi kapitány a Kazahsztán elleni, győztes nyitómérkőzést követően. „Természetesen, elsődleges célunk helytállni a világbajnokságon – egyik cél a másikból következik. A vb után az Európa-bajnokság a következő kvalifikációs lehetőség, ám ez még nagyon messze van. Most minden erőnkkel a világbajnokságra koncentrálunk” - tette hozzá a MOB Kiemelt Edző Programjának olimpiai bajnok szakembere.

(MOB/Vastagh Enikő, fotó: MTI/Kovács Anikó)