Ligeti, Gulyás és Hatos is érmes Madridban

Ligeti Dániel kiesett

2012. 08. 11.
Megosztás

Ligeti Dániel a vigaszágon sem folytathatja szereplését a szabadfogású birkózók 120 kg-os kategóriájában a londoni olimpián, miután korábbi legyőzője kikapott a negyeddöntőben.

A mindössze 23 éves, Európa-bajnoki második magyart a nyolcaddöntőben két menetben legyőző, világbajnoki címvédő fehérorosz Alekszej Semarov a következő körben két sima menetben szenvedett vereséget az amerikai Tervel Ivaylov Dlagnevtől.
Mivel a vigaszágra csak a döntőbe jutott versenyzők által legyőzött birkózók kerülnek, a szombathelyi szabadfogású számára véget ért az olimpia.

"El kell majd döntenünk, hogy milyen irányban menjünk: az akciózást favorizálja-e Dani továbbra is, vagy ezt a kivárásos, passzív birkózást vegye át" - mondta Ligetivel kapcsolatban Gulyás István, a szabadfogásúak kapitánya, aki szerint a Semarov elleni meccs éppen az akciókat erőltető stílus miatt veszítette el. "Dani túlságosan is birkózni akart, igaz, ő abban jó, de a fehérorosz "lefalazta", mert ő meg abban jó. A kreativitás itt és most nem segített, a válldobást sem kellett volna megindítania, abból jöttek Semarov pontjai az első menetben. Mindenesetre ő még nagyon fiatal, szinte gyerek ebben a mezőnyben, ahol erős, érett férfiak vannak. Most már 115 kiló ugyan, de még nem minőségi izom van rajta, erősödnie kell tovább."

A hétfős magyar birkózócsapat egy-egy ezüst- és bronzéremmel, illetve ötödik hellyel zárta a XXX. nyári játékokat. A dobogó második fokára a kötöttfogásúak 66 kg-os kategóriájában érdekelt Lőrincz Tamás, míg a harmadikra a szintén kötöttfogású Módos Péter (55 kg) állhatott fel. Az ötödik helyet pedig a szabadfogású Hatos Gábor (74 kg) szerezte meg pénteken.

(Forrás: MTI)