Győzelemmel indított a Győr az Euroligában

Ljubljanában is nyert az ETO

2012. 10. 28.
Megosztás

A női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában a Győri Audi ETO KC Ljubljanában tizenegy góllal nyert a Krim vendégeként.

Az első félidő végén még hárommal vezető győriek fokozatosan őrölték fel a szlovénok ellenállását, és végül kiütéses sikert aratva őrizték meg hibátlan mérlegüket.
Jól kezdett a Győr, Amorim és szepesi találataival 3-1-re vezetett, majd 6-3-ig növelni tudta fórját a magyar bajnok. A szlovén csapat viszont felébredt, és Zrnec valamint Torstensson góljaival 5-6-ra alakult az állás.

Ezt követően mintegy öt percig csak gyűrték egymást a csapatok, de gólt nem lőttek, majd egy remek győri széria végén 9-5 állt az eredményjelzőn a Győrnek. Mindig volt valaki, aki átlendítette az ETO-t a holtponton (Görbicz, Kovacscsi, vagy a félidő végén Radicsevics), igaz, a Krim Ljubljanánál is, hiszen Zrnec és Krpez is kettesével dobta a gólokat. A szünetben ennek ellenére is hárommal ment az ETO, majd a folytatásban hihetetlen sebességbe kapcsolt. A lehengerlő Amorim és Görbicz játéka egyben azt is jelentette, hogy az első félidőben jellemző üresjáratok elmaradtak, a Krim nem tudott visszakapaszkodni. Ez odáig „fajult”, hogy Ambros Martin a végén már kíséretezhetett is csapatával, Radicevic kínaiból i betalált, az ETO játszi könnyedséggel érte el a tízgólos különbséget, majd túl is szárnyalta azt, és tizenegy gólos, tekintélyt parancsoló győzelemmel hozta el a két pontot Szlovéniából.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Női Bajnokok Ligája, B-csoport, 3. forduló:
KRIM LJUBLJANA-GYŐRI AUDI ETO 20-31 (9-12), Ljubljana, játékvezetők: Opava, Valek (csehek)
KRIM: Grubisic, Kain (kapusok), Bodnyeva, Gregorc, Krpez 2, Lazovic 1, Martin 2, Mavsar, Müller 3 (1), Potisek, Stefanisin, Torstensson 2, Vergeliuk 1, Wörz 3, Zrnec 5, Zulic
GYŐR: Lunde-Haraldsen, Herr O. (kapusok), Amorim 5, Görbicz 5 (2), Hornyák D. 1, Kovacsics 2, Lekics 2, Löke 2, Orbán A. 1, Radicsevics 6, Rédei-Soós 1, Szepesi 1, Tervel
U Jolidon (román)–Podravka Koprivnica (horvát) 19–20 (6–10)
AZ ÁLLÁS 1. GYŐRI ETO 6, 2.Podravka Koprivnica (horvát) 4, 3.Krim Ljubljana (szlovén) 2, 4. U Jolidon Cluj (román) 0

A további csoportokban:

A-CSOPORT
Buxtehude (német)–Hypo NÖ (osztrák) 20–28 (8–11)
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA 1.Oltchim Valcea (román) 6, 2. Hypo NÖ (osztrák) 4, 3. Randers (dán) 2, 4. Buxtehude (német) 0

C-CSOPORT
Dinamo Volgográd (orosz)–Larvik (norvég) 24–35 (14–17)
A C-CSOPORT ÁLLÁSA 1. FERENCVÁROS 6, 2. Larvik (norvég) 4, 3. Dinamo Volgográd (orosz) 2, 4. Sävehof (svéd) 0

D-CSOPORT
Thüringer HC (német)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 24–20 (10–10)
Viborg (dán)–Zvezda Zvenyigorod (orosz) 27–28 (12–13)
A D-CSOPORT ÁLLÁSA 1. Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 4, 2. Zvezda Zvenyigorod (orosz) 4, 3. Thüringer HC (német) 4, 4. Viborg (dán) 0

(Forrás: kezi.hu)