London után először pályán a férfi válogatott

London után először pályán a férfi válogatott

2012. 10. 29.
Megosztás

A Magyar Kézilabda Szövetség október 29-i sajtótájékoztatóján Mocsai Lajos szövetségi kapitány kihirdette keretét az október 31-i, gyöngyösi, Lettország elleni, valamint a november 4-én Eperjesen sorra kerülő Szlovákia elleni Európa-bajnoki selejtezőkre.

A Magyar Kézilabda Szövetség több szponzori megállapodást is bejelentett. Ennek értelmében a férfiválogatott januári Európa-bajnoki támogatását követően a MOL a decemberi szerbiai kontinensviadalon a magyar női válogatott Európa-bajnoki főtámogatója, míg a J.Philipp a magyar férfiválogatott hivatalos öltöztetője.

Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, nagy öröm számára, hogy a szurkolók végre hazai pályán is köszönthetik és láthatják az olimpiai 4. helyezett férfiválogatottat:
- Londonban fantasztikus eredményt ért el a csapat, így a szerdai gyöngyösi találkozó egyrészt tétmeccs, amelyen a válogatottnak kötelező győzelmet kell aratnia Lettország ellen, másrészt egyfajta tiszteletadás is, amellyel mi, szurkolók adózhatunk a csapat felé a londoni sikerek után. A csapat most természetesen a lettek, majd a szlovákok elleni, könnyűnek nem ígérkező mérkőzésre koncentrál, de célkeresztjében már ott van a januári, spanyolországi világbajnokság is.

- Minden mérkőzés egy újabb kihívás, a csapat életében az olimpiával lezárult egy ciklus, azonban most kezdődik egy új, amely során elsőként a 2014-es dániai Európa-bajnokság selejtezőin lépünk pályára – mondta el Mocsai Lajos szövetségi kapitány.
– Bízom benne, hogy a válogatottban való részvétel a továbbiakban is úgy alakul, ahogyan eddig, és a játékosok számára cél lesz a nemzeti csapatban szerepelni. A válogatott igazi értékközösség. Szeretnénk mielőbb elérni azt a szintet, ahogyan az olimpián játszottunk. Fontos, hogy a nemzeti válogatottban ki tudjanak teljesedni azok a játékosok, akik a klubjukban esetleg kevesebbet játszanak, gondolok például Iváncsik Gergőre, Császár Gáborra, Putics Barnára, vagy éppen Mocsai Tamásra. Természetesen minden ellenfelünket maximálisan tiszteljük, ebben a szellemben készülünk Lettország és Szlovákia ellen is. Északi szomszédunk keretében számos rutinos és jó képességű kézilabdázó található, közülük többen a magyar bajnokságban edződnek. Korábbi szövetségi kapitányuk, Heister Zoltán az év elején távozott posztjáról, az új kapitány pedig tétmérkőzésen ellenünk mutatkozik be hazai pályán a szurkolóknak, így biztos vagyok benne, hogy egy motivált csapattal találjuk magunkat szembe Eperjesen. Remélem, sok magyar szurkoló előtt játszhatunk mindkét mérkőzésen. A lett csapat júniusban az előselejtezők során Törökországban a házigazdák mögött a második helyen jutott a csoportkörbe, éppen a törökök elleni, 20-20-ra végződött mérkőzésük alapján igyekeztünk föltérképezni játékukat. Mi a megszokott menetrend szerint készülünk, és bízom benne, hogy Gyöngyösön és Eperjesen is elérjük céljainkat."

Vetési Iván bejelentette, hogy ismét belépett a Magyar Kézilabda Szövetség támogatói közé a MOL, amely a női válogatott Európa-bajnoki támogatója lesz.
- Nagy örömömre szolgál, hogy Magyarország egyik legnagyobb vállalat a férfiak Eb-szereplését követően ismét a magyar kézilabdázás mellé áll, és a női csapatot is támogatja a szerbiai kontinensversenyen.

A MOL-csoport leányvállalatain keresztül több éve támogatja a kézilabdát, amely az egyik legnépszerűbb hazai látványsport, így most örömmel áll a női válogatott mögé is. A nők idei kontinensviadalát is déli szomszédunknál, Szerbiában rendezik, amely fontos piac a MOL számára is, hiszen az országban a MOL számottevő benzinkúthálózattal rendelkezik és kereskedelmileg is aktív.

A Magyar Kézilabda Szövetség megállapodást kötött a J.Philipp magyarországi képviselőjével is, ennek értelmében a cég a magyar férfiválogatott hivatalos öltöztetője lett, és a csapat tagjai a J.Philipp öltönyeiben jelennek meg a jövőben hivatalos eseményeken.

MAGYARORSZÁG

Név

Klub

Szül. idő

Cm/Kg

Poszt

Vál.

Gólok

1

TATAI Péter

Pick Szeged

1983.06.23.

195/98

kapus

56

0

16

MIKLER Roland

Pick Szeged

1984.09.20.

190/92

kapus

105

0

3

ILYÉS Ferenc

Wisla Plock (POL)

1981.12.20.

198/105

balátlövő

180

467

4

SZÖLLÖSI Szabolcs

Csurgói KK

1989.01.28.

194/101

beálló

17

47

6

MOCSAI Tamás

TSV Hannover (GER)

1978.12.09.

196/96

jobbátlövő

161

387

7

CSÁSZÁR Gábor

MKB Veszprém KC

1984.06.16.

186/86

irányító

171

575

8

IVÁNCSIK Gergő

MKB Veszprém KC

1981.11.30.

190/88

balszélső

217

585

10

HARSÁNYI Gergely

Grundfos Tatabánya KC

1981.05.03.

191/99

jobbszélső

129

240

11

PUTICS Barna

VfL Gummersbach (GER)

1984.08.18.

200/100

balátlövő

64

155

13

KRIVOKAPIC Milorad

RK Cimos Koper (SLO)

1980.07.30.

190/115

jobbátlövő

24

62

18

NAGY Kornél

Dunkerque (FRA)

1986.11.21.

195/98

irányító

79

104

19

NAGY László

MKB Veszprém KC

1981.03.03.

208/113

jobbátlövő

151

584

24

VADKERTI Attila

Pick Szeged

1982.02.22.

182/88

balszélső

76

109

25

ZUBAI Szabolcs

Pick Szeged

1984.03.31.

191/86

beálló

142

225

28

SCHUCH Timuzsin

MKB Veszprém KC

1985.06.05.

197/106

beálló

81

57

33

ANCSIN Gábor

Pick Szeged

1990.11.27.

200/102

jobbátlövő

27

43

66

LÉKAI Máté

Celje (SLO)

1988.06.16.

190/82

irányító

49

90

MOCSAI Lajos

szövetségi kapitány

JUHÁSZ István

edző

dr. ERDÉLYI Gábor

orvos

dr. SZABÓ István

orvos

SZIKRA-MEZEY Csaba

fizioterapeuta

TÍMÁR Csaba

masszőr

SZATHMÁRI János

kapusedző


Jegyinformáció

MAGYARORSZÁG-LETTORSZÁG

Jegyárak
Ülőhely: 3000 forint
Állóhely: 2500 forint

Jegyek kaphatók

- Gyöngyösi Kézilabda Klub irodájában (Gyöngyös, Gábor Áron u.)
- a gyöngyösi Tourinform-irodában (Gyöngyös, Fő tér 10.)
- a Magyar Kézilabda Szövetségben (Budapest, XIV. kerület, Istvánmezei út 1-3., Magyar Sport Háza, 3. emelet) munkaidőben, 8-16 óra között

Jegyrendelés

Emailben: [email protected]

Telefonon: 37/300-375

Az elővételben megrendelt jegyek átvétele legkésőbb október 31-én 18 óráig lehetséges, utána a jegyek értékesítésre kerülnek.

SZLOVÁKIA-MAGYARORSZÁG

Jegyár: 1800 forint

Jegyek kaphatók a Magyar Kézilabda Szövetségben (Budapest, XIV. kerület, Istvánmezei út 1-3., Magyar Sport Háza, 3. emelet) munkaidőben, 8-16 óra között

A 18 fős keretben ismét helyet kapott Krivokapics Milorad, aki júniusban megkezdte az olimpiai felkészülést a válogatottal, ám tüdőembóliája miatt hónapokat kényszerült kihagyni.


A magyar válogatott Eb-selejtező programja:

2012. október 31. 18:45, Gyöngyös: Magyarország-Lettország (tv: SportKlub)
2012. november 4. 17:00, Eperjes: Szlovákia-Magyarország (tv: Sport1)
2013. április 3. vagy 4.: Magyarország-Horvátország
2013. április 6. vagy 7.: Horvátország-Magyarország
2013. június 12. vagy 13.: Lettország-Magyarország
2013. június 15. vagy 16.: Magyarország-Szlovákia

A csoport első két helyezettje biztos résztvevője a 2014-es dániai Európa-bajnokságnak.

(Forrás: kézilabda szövetség)