„A négyes válogatót Gyökös, Kökény, Vereckei, Horváth Gábor összeállításban valóban a legminimálisabb különbséggel vesztettük el, így Kínáról lemaradtam. Ám nem ez volt az elsődleges oka annak, hogy valóban le akartam adni a szerelést. Amikor ugyanis Kolonics Gyuri meghalt, engem is elkapott a félsz. Nem akartam én is úgy járni, s egy ideig a visszalépést tartottam megoldásnak.”

- Végül folytatta, de alig egy évvel később megint a befejezésen gondolkodott. Akkor mi volt az oka?

„Meghalt édesapám és egy ideig kikerülhetetlennek tűnt, hogy ne vegyem át az ő munkáját. Utóbb ez a kérdés úgy oldódott meg, hogy újfent adhattam magamnak halasztást. Talán most már elmondhatom, hogy korai lett volna végleg hátrébb lépnem.”

- Ha meggondoljuk, elég sok időt eltöltött a sportágban. Az sem lett volna meglepő, ha egyszerűen csak egy kicsit belefárad, egy kicsit elfásul, és ezért hagyja abba.

„Mivel már hároméves koromban, a fürdőkádban egy mini lapáttal gyakoroltam, így tényleg elég régi motorosnak számítok. Néhai édesapám, Kökény Zoltán a sportág abszolút elkötelezettje volt, hiszen előbb versenyzőként, majd edzőként alkotott maradandót. Így nekem teljesen természetesen adódott, hogy Nyíregyházán, Dombrádon, Nagykállón és Vásárosnaményben - ahol ő mindenhol szakosztályokat hívott életre - egyaránt én is kajakozzak. Később három éven át Tiszaújvárosba kerültem a nyári hónapokra, ahol Ugi Imre foglalkozott velem. Csak ezután jöttem a fővárosba.”

- Ahol a Honvéd, a Csepel, majd ismét a Honvéd versenyzőjeként évtizeden át mindig a válogatott keret stabil tagjának számított.

„Rengeteg esemény fért bele ebbe az időszakba, amíg 2000-től eljutottam napjainkig. Miután két olimpián is indultam K-1 1000 méteren, Athénban, a döntőben hatodik lettem, rájöttem, hogy egyesben egyszerűen nem tudok olyan gyorsan menni, mint a mindenkori legjobbak. Ezért is fordultam ezután a kettes-, illetve a négyes hajók felé.”

- Ott szintén érték kellemetlenségek, emberi csalódások, majd a visszavonulási csábításokat is túl kellett élnie. 2010. óta a „Cepei-Esztergomi Kajak Kenu SE” versenyzője, akinek a legújabb, igen pozitív fordulat 2011-ben következett be az életében.

„Minden rosszban van valami jó - tartja a mondás és ez az én esetemben is beigazolódott” - folytatta.
„Amikor ugyanis tavasszal megsérültem, akkori párom, Szalay Tamás nem tudott rám várni néhány hetet, hanem cserbenhagyott. Mivel a 2010-es Európa-bajnoki ezüstérmes négyesben már felfigyeltem Dombi Rudira, hogy milyen jól sztrókol az első beülőben, ezért abban a csalódottságomban jelentkeztem az Építőkben azzal a konkrét szándékkal, hogy vele megpróbáljam. Esztergomi klubedzőmmel, az ukrán Vitalij Pjatacsukkal a mai napig is tartom a kapcsolatot, miközben a párosbeli edzéseinket Szilárdi Katalin szakmai irányításával végezzük. A tavalyi évben végig bennem volt a sérülés okozta kiesés, így igazán csak erre a szezonra értem utol magamat.

- Az eredményeik - elsősorban persze a nemzetközi visszhangot kiváltott, párosbeli Európa-bajnoki címük - azt mutatják, hogy nagyon jól megy Önök alatt a hajó. Mi minden lehet ennek az oka?

„Ideális a közöttünk lévő évtizedes korkülönbség. Az is szerencsés, hogy Rudi néhány kilóval könnyebb nálam. A legfontosabb pedig az, hogy a vízfogásunk és a lapát útja a vízben nagyon egyforma. Bár éreztük, hogy jól megy alattunk a hajó, azért mégis meglepődtünk, hogy az Ihle-Hollstein olimpiai-, világ- és Európa-bajnok párost is megelőzve, Európa-bajnokok tudtunk lenni.”

- Ez az eredmény óhatatlanul a Dombi-Kökény párosra irányította a figyelmet.

„A németek mellett az orosz, a szlovák és a svéd hajó is nagyon veszélyes ellenfélnek ígérkezik. A döntőbejutást alapkövetelménynek tekintjük. Ott pedig elsődleges lesz, hogy maximálisan jó pályát tudjunk menni. Hogy ez az adott napon mire lehet elég, majd eldől. London után egyébként semmiképpen nem vonulok vissza, mert a családalapítástól távolabb kerültem. Így most továbbra is kajakozhatok, amit ennyi idő után is rettenetesen élvezek és szívesen csinálok.”

- Hogy bírja a hosszú edzőtáborokat?

„Hát ez az, amit szívesen elhagynék az életemből. Ilyenkor nagyon hiányoznak zuglói lakásom kis kertjében a virágjaim, akiknek locsolását kénytelen vagyok segítőkész szomszédaimra hagyni. A főzőtudományomnak sem hódolhatok eleget, bár a sevillai edzőtáborozások alkalmával rendszeresen hat emberre főztem és még eddig nem volt érdemi reklamáció.”

(Forrás és fotó: JochaPress)