Magyar ezüstérem a kadett birkózó Eb-n

Magyar ezüstérem a kadett birkózó Eb-n

2014. 05. 07.
Megosztás

A bulgáriai Szamokovban rendezik a kadett ifjúsági Európa-bajnokságot. Az első versenynapon a szabadfogásúak 85 kilogrammos kategóriájában Tóth Bendegúz ezüstérmet nyert.

Az ESMTK-KSC versenyzője spanyol, román és litván ellenfél legyőzésével jutott el a fináléig, de ott 9-0-ra kikapott az azeri Salim Szadullajevtől. A verseny érdekessége, hogy a nemzetközi szövetség honlapja alapján a győztes azeri versenyző már 2011-ben is kadett volt, és az akkori varsói Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett. A következő két évben Eb-n kétszer, vb-n egyszer szintén a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Ez papíron lehetetlen, hiszen legjobb esetben serdülő első éves lehetett még csak ezen időszakban. A magyar birkózó eredménye ennek ismeretében dicséretes.

A nap többi magyar indulója közül első mérkőzését Egyed Balázs és Szurovszki Patrik is megnyerte, ám utána kikaptak. Közülük Egyed legyőzője döntős, ezért a vigaszágon folytathatta a kanizsai, ott azonban 6-4-re bolgárral szemben maradt alul és kiesett. Az 58 kilóban Ladjánszki Ádám egy körig jutott, majd búcsúzni kényszerült a versenytől.

A nyári ifjúsági olimpián szabadfogásban öt súlycsoportban (46, 54, 63, 76, 100 kg) rendeznek versenyeket. Szerdán ezekben a súlycsoportokban lesznek küzdelmek. Minden súlycsoport döntősei szerezhetik meg a jogot a nyári olimpiai részvételre.

A magyar indulók:

46 kg: Németh Márton (Kanizsai BSE)
54 kg: Vida Csaba (Csepeli BC)
63 kg: Tallér Péter (UTE)
76 kg: Horváth Barnabás (Kaposvári SISK)
100 kg: Lángh Máté (Csabi)

A sorsolást és az eredmények on-line itt figyelemmel kisérhetik.

(Forrás: birkozoszov / mob-bl)