Marko Vujin – Nagy László dobópárbaj a csütörtök esti BL rangadó középpontjában

Marko Vujin – Nagy László dobópárbaj a csütörtök esti BL rangadó középpontjában

2012. 10. 18.
Megosztás

Marko Vujin a magyar bajnoki idény végén békével és barátsággal köszönt el Veszprémtől, ahová szerdán délután sem haraggal tért vissza, hanem sokkal inkább becsvággyal és a győzni akarás rá mindig jellemző harciasságával.

Nem kétséges, hogy a kézilabda Bajnokok Ligájának csütörtök esti rangadóján, a „B” csoport két veretlen résztvevőjének nagy érdeklődéssel várt összecsapásán nagyon sok függ attól, hogy a szerb születésű jobbátlövő milyen dobóformát mutat be, ám a végeredmény éppen úgy – vagy remélhetőleg inkább - függ majd attól ,hogy Nagy László,az ellentábor kiemelkedő tudású kulcsembere milyen produkcióra lesz képes a Veszprém Arénában.
A magyar kézilabdázás fellegvárában mindenki azt reméli, hogy a Spanyolországból hazatért dobóóriás ugyanúgy „megszórja” majd a német THW Kiel csapatának a kapuját, ahogy azt tette az elmúlt hétvégén, amikor 10 „találattal” járult hozzá csapata emlékezetes sikeréhez, a BM Atletico Madrid legyőzéséhez.

Marko Vujint, a Liszt Ferenc repülőtérről Veszprém felé menet érte el mobiltelefonján a T-Mobile Sporthír Szolgálat munkatársa.

- Milyen érzésekkel indult el a csapatával Magyarország felé, ahol kisebb megszakításokkal hat esztendőt töltött el, az MKB Veszprém játékosaként bajnokságokat és Magyar Kupákat nyert, ráadásul a KEK-győztes együttes tagja is lehetett?

"Nagyon furcsán érzem magamat és főleg azért, mert a júniusi búcsúzásom óta még nagyon kevés idő telt el - hangzott a 28. születésnapja előtt álló, 2 méteres kézilabdázó első válasza. – Ettől függetlenül biztos vagyok abban, hogy amikor elkezdődik a csütörtök esti mérkőzés, már csak a játékkal fogok törődni és az új csapatom érdekeit képviselni. Tudom, hogy nagyon szerettek Veszprémben, ahogy én is nagyon kedveltem a szurkolóimat, de ősszel új időszámítás kezdődött el az életemben, most már a Kiel csapatát szolgálom, ahol nagyon jól érzem magamat, és abban is biztos vagyok, hogy a négy évre megkötött szerződésem utolsó szezonjában is ezt fogom mondani."

- Az új csapatában egyben új, eddig ismeretlen feladatokat is teljesítenie kell?

"A THW Kiel játéka olyan gyors, mint a szél, és éppen ennek a viharosan gyors tempónak köszönhető, hogy az ellenfelek nehezen bírnak velünk. Ami engem illet, több szerepet kell vállalnom a védekezésben is, de az átállás nem okozott gondot."

- Mit tart a legnagyobb különbségnek a német BL győztes csapat és az első számú magyar együttes között?

"Nem is a két csapat között van a nagy különbség, hanem a két ország bajnoksága között. A német versengésben lényegesen több erős csapat szerepel, így azt kell mondanom, hogy három naponként találjuk szembe magunkat olyan riválisokkal, akiket egyáltalán nem lehet félvállról venni. Ennek a ritmusnak köszönhető, hogy a Kiel a Bajnokok Ligája csoportmeccsein túljutva is tartani tudja a tempót,és még fokozni is, ha kell. Ha visszagondolok a magyar bajnokságban eltöltött éveimre, az jut eszembe, hogy a csoportmeccseken a Veszprém is bravúrosan küzdött, a selejtezőkben első vagy második is tudott lenni, a kieséses szakaszra viszont elfogyott az erő és a szufla. Itt az új idénynek öt új játékossal megerősödve kezdtünk neki a német bajnokságban, és egyelőre gond nélkül haladunk előre, mert minden poszton két igen jó játékos áll a rendelkezésre. Én folyamatosan sok lehetőséget kapok."

- Mit tud az ugyancsak átformálódott MKB Veszprémről, a „spanyolosként” emlegetett új hadrendről, általában véve pedig a „Mocsai-korszak” utáni első hetek teljesítményéről?

"Az eredmények magukért beszélnek, de úgy gondolom, hogy bármennyit is erősödött a Veszprém, mi vagyunk a jobbak és ezt csütörtökön bizonyítani is fogjuk. Győzni jöttünk Magyarországra és ez nem egy különleges célkitűzés, mert minden ellenfelünket meg akarjuk és meg is tudjuk verni."

- A Bajnokok Ligája első három fordulójában Marko Vujin és Nagy László egyaránt 17 alkalommal talált az ellenfél kapujába. Elképzelhetőnek tartja, hogy a most következő BL rangadón is ennek a két játékosnak a dobópárbajától függhet a végeredmény?

"Ennél én szerényebben jósolnék. Biztos, hogy sok gólt kell mind a kettőnknek dobnia, de ez a meccs távolról sem két játékosról fog szólni, hanem két jó csapat küzdelméről, ahol az lesz a nyertes, aki jobban védekezik, és akinek a kapusai jobb százalékkal hárítják a lövéseket. Az összevetés azonban csak nekünk kedvezhet – nyilatkozta bizakodva Marko Vujin."

(Forrás: T-Mobile Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)