A Hídverő Olimpiai Baráti Kör rendezvényén a civil érdeklődőkön kívül elsősorban tornászok és edzőik voltak jelen. Ott volt a Baráti Kör vezetője, Maráczi Márta egykori női tornászkapitány is. A jelenleg is a legjobbakkal dolgozó Unyatyinszkiné Karakas Júlia és tucatnyi tornász tanítványa is a hallgatóságot gyarapította.

A Budapesti Honvéd immár hivatásos katonatisztje először beszámolt pályafutása legfontosabb állomásairól. A közönség megtudhatta többek között, hogy a 28 éves Marosi tizennégy éves koráig, hét esztendőn keresztül versenyszerűen úszott a Budapesti Spartacusban. A sportágváltáshoz az adta meg a döntő lökést, hogy egy 4x200 méteres gyorsúszó váltó tagjaként nem kis része volt abban, hogy a remélt aranyérem helyett csak bronz jutott nekik.

„Ekkor váltottam át a többtusára és három évvel később, 2001-ben már jöttek az első eredmények” - emlékezett. „Ekkor az ifjúsági négytusa Európa-bajnokságon egyéniben hatodik, csapatban második, váltóban pedig negyedik lettem. Eredményeimhez számos edző segített hozzá, mindannyiuknak köszönettel is tartozom ezért. Egyébként sokat gondolkoztam azon, miért ment páratlan években különösen jól a versenyzés, de erre a kérdésre még ma sem tudok egyértelmű választ adni.”

Számos, más dologban viszont érdekes és lényegre törő információkkal szolgált. Kiemelten szólt például Balczó Andrásról, a magyar öttusázás történetének utcahosszal legeredményesebb versenyzőjéről.

„Balczóval akárhány alkalommal sikerült elbeszélgetnem, mindig egészen speciális hangulat vett rajtam erőt. Bár már negyven éve nem versenyez és direkt kapcsolata nincs is a sportággal, mégis hihetetlenül érzi a lényeget. Mindent tud az öttusáról, én pedig világbajnoki cím ide, olimpiai bronzérem oda, mellette csak tanulónak számítok”.

Bár számos aranyérmet szerzett, 2009-ben pedig a felnőtt világbajnokságon egyéniben és csapatban is első tudott lenni, mégis elsősorban a londoni olimpiai harmadik hely, s a vele járó bronzérem került ismételten szóba.

„Természetesen az aranyért indultam harcba, de a vívás során éreztem, hogy ez a nap nem rólam fog szólni” - vallotta be Marosi. „Három győzelem mellett hat vereséggel kezdtem, s végül örülhettem, hogy 20 győzelem és 15 vereségre sikerült módosítanom az arányt. Az utolsó számban, a futás-lövészet kombinációban mindent elkövettem, s végül nagyon örültem a kiharcolt bronzéremnek. Az elért eredményben nagy része volt a rendkívül kemény alapozásnak, elsősorban pedig a hosszú futásoknak. A futás jelentőségének felismerését jelzi, hogy a korábbi heti négy helyett immár hat alkalommal futok, amitől még jobb általános állóképességre számítok.”

Magától értetődő módon a jövőről is szó esett. A 2016-os olimpia a távolabbi célt jelenti; Ádám most elsősorban a következő szezonra igyekszik rákészülni.

„Sokat számít az ideális testsúly elérése! Az alapozást 78 kilóval kezdtem, most 75 vagyok, de a legjobban 72 kilón belül érzem magamat. Erről a témáról sokat beszélgettem Gyurta Danival, akiről köztudott, hogy amikor hullámvölgybe került, neki is elszaladt a testsúlya és az is a gondok egyik okozója volt.”

A hivatásos katonaság témája is előkerült. Mint köztudott, a honvédelmi miniszter öt honvédos élsportolónak tette lehetővé, hogy „beöltözzön”. Közülük az egyik Marosi Ádám volt.

„Túl azon, hogy anyagilag biztosabb háttérrel rendelkezem, mint főhadnagy, nekem hosszabb távú terveim vannak a honvédséggel. Sportszervezői diplomám mellé katonai szakdiplomát is akarok szerezni. Néhány évig azonban még a versenyzésé lesz a főszerep. 2013-ban szokás szerint jönnek a Világ Kupa-fordulók, az Európa-bajnokság, majd az év legjelentősebb eseménye, a világbajnokság, amelyre kedvenc városomban, Rio de Janeiroban kerül majd sor, ahol már eddig is legalább 4-5 alkalommal volt szerencsém járni.”

(Forrás és fotó: JochaPress)