Marosi hatodik, a csapat negyedik a vb-n

Marosi hatodik, a csapat negyedik a vb-n

2012. 05. 13.
Megosztás

Marosi Ádám a hatodik helyen végzett a római öttusa-világbajnokságon. Demeter Bence 13., Kasza Róbert 29. lett. A csapat negyedikként zárt.

A magyarok gyenge vívással kezdtek, Marosi és Kasza lényegesen, Demeter pedig kicsit gyengébben vívott, mint szokott, így nagyon mélyről kellett megkezdeni a felzárkózást. Ez az úszásban - melyben Marosi és Demeter egyéni csúcsot ért el - meg is kezdődött, majd a lovaglásban folytatódott, mivel Marosi csak egy, Demeter és Kasza pedig két-két akadálynál hibázott.

A lövészetekkel megszakított 3000 méteres futásban Marosi - aki 2009-ben világbajnok, tavaly vb-bronzérmes volt - egészen közel került a közvetlen élcsoporthoz: miközben Alekszandr Leszun a negyedik helyről rajtolva megnyerte a versenyt honfitársa, a kétszeres olimpiai bajnok, címvédő és élről induló Andrej Mojszejevet is megelőzve, Marosi jó lövészetekkel lépegetett előre a tizedik helyről. Utolsó sorozatát befejezve negyedik-ötödik volt, s annak ellenére, hogy kiváló futók voltak körülötte, tartotta a lépést a nagy hajrázókkal, s végül nem sokkal lemaradva a legjobbaktól hatodikként érkezett a célba.
Demeter tizenharmadikként vágott neki a kombinált számnak, melynek során sikeresen őrizte meg ezt a pozícióját. Az idény elején térműtéten
átesett Kasza a 30. helyről rajtolt el, s végül egy hellyel előrébb tudott lépni.

„Nem vagyok a magyarázkodás embere, de ha már elhangzott a kérdés, akkor elmondom, hogy szerintem mi miatt nem ment ma a vívás - reagált Marosi az MTI-nek arra kérdésére, hogy ő tudja-e, miért volt a szokásosnál halványabb az első számban, különösen tekintettel arra, hogy a váltóban és a selejtezőben eredményesen szerepelt a pástokon. - Úgy érzem, egy kicsit bekavart, hogy előbb volt a váltó, aztán két napig csak lézengtünk, másrészt nagyon későn ért véget a selejtező, meghúzódott a combom, beállt a vállam, nagyon elfáradtam aznap estére. Ma egyébként ezzel együtt mindent megtettem a vívásban, de nem jöttek a 2-0-s győzelmek. Ami fontos, az az, hogy megint nem adtam fel, és lépésről lépésre zárkóztam fel a hatodik helyig. Ebben kulcsszerepe volt a jól sikerült lovaglásnak, s annak, hogy ebben a nagyon erős mezőnyben bírtam a többiekkel a futást is. Nagyon-nagyon örülök ennek a hatodik helynek, mert megdolgoztam érte.”

"A vívás alapvetően meghatározta a mai eredményességet. Ádám nagy dicséretet érdemel, hogy felküzdötte magát a hatodik helyre. Bence helytállt, Robi pedig a térműtétje miatt gyakorlatilag először versenyzett és egyelőre eddig jutott” - összegzett Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

A világbajnoki dobogóra az orosz Alekszandr Leszun, a szintén orosz olimpiai bajnok Andrej Mojszejev és a koreai Jinwha Jung állhatot fel.
A csapat aranyat az olaszok szerezték meg.

A végeredmény:
férfi egyéni világbajnok: Aleszandr Leszun (Oroszország) 5964 pont, 2. Andrej Mojszejev (Oroszország) 5944, 3. Dzsin Hva Jung (Koreai Köztársaság) 5928, ...6. Marosi Ádám 5888 (vívás: 16 győzelem/19 vereség/784 pont, úszás: 2:01.85 perc/1340 pont, lovaglás: 1180 pont, lövészet-futás: 10:04.30 perc/2584),...13. Demeter Bence 5800 (16/19/784, 2:01.41/1344, 1160, 10:22.00/2512),...29. Kasza Róbert 5492 (10/25/640, 2:04.87/1304, 1160, 10:53.20/2388)
csapatverseny, vb: Olaszország (Pierpaolo Petroni, Nicola Benedetti, Riccardo De Luca) 17544 pont, 2. Oroszország (Alekszandr Leszun, Ilja Frolov, Szergej Karjakin) 17480, 3. Koreai Köztársaság (Dzsin Hva Jung, Vi Dzsin Hvang, Dzsin Vu Hong) 17388, 4. Magyarország (Marosi Ádám, Kasza Róbert, Demeter Bence) 17180

(Forrás: MTI)