Megérkezett Rióba a NOB elnöke

Megérkezett Rióba a NOB elnöke

2016. 07. 27.
Megosztás

Megérkezett szerdán Rio de Janeiróba a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach. A sportdiplomata meglátogatta az olimpiai falut, majd részt vett a csapatvezetői értekezleten, ahol elmondta, ahogy közeledett Rio felé, egyre érezte az olimpia közelségét.

A német olimpiai bajnok vívó sportvezető a repülőtérről az olimpiai faluba látogatott, ahol sportolókkal, sportvezetőkkel is találkozott.

„Thomas Bach a szervező bizottság elnökével, Carlos Nuzmannal meglátogatta a létesítményeket, majd részt vett a reggeli csapatvezetői értekezleten. Kifejtette, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság munkatársai a helyi szervezőkkel közösen mindent megtesznek a rajtig az előkészületek, majd a sikeres lebonyolítás érdekében, de ehhez az országok, a nemzeti olimpiai bizottságok közreműködését is kérte. A NOB elnöke ezután a központi étkezdében közösen reggelizett a sportolókkal, sportvezetőkkel. Carlos Nuzman is biztosított mindenkit arról, hogy hajtanak annak érdekében, hogy minden elkészüljön időre. Ezután sok sikert kívánt a résztvevőknek” - tájékoztatott Rióból Fábián László, a Magyar Olimpiai Csapat vezetője.

Thomas Bach a NOB elnökeként az első nyári olimpián vesz részt. E tisztségében Szocsi volt az első téli játékoka.

(MOB)