Meghalt Buzánszky Jenő

Meghalt Buzánszky Jenő

2015. 01. 11.
Megosztás

Elhunyt az Aranycsapat legendája, a Nemzet Sportolója, Buzánszky Jenő. Az olimpiai bajnok, vb-ezüstérmes labdarúgót 89 esztendős korában, Esztergomban vasárnap este érte a halál.

Buzánszky Jenő az Aranycsapat utolsó élő tagja volt. Aktív pályafutását követően edzőként, sportvezetőként segítette a magyar labdarúgást.

Az egykori kiváló jobbhátvéd, amíg csak egészsége engedte, eleget tett a sportos meghívásoknak, felkéréseknek. Tavaly december közepén került kórházba, többször operáción esett át, szervezete azonban már nem bírta a küzdelmet.

Tagja volt az 1952-ben, Helsinkiben olimpiai bajnokságot nyert együttesnek, pályára lépett az évszázad mérkőzésén 1953-ban, Londonban, és mind az öt mérkőzésen szerephez jutott az 1954-es svájci világbajnokságon, melyen ezüstérmet szerzett a válogatott. A nemzeti mezt 49 alkalommal húzhatta magára. "Büszke vagyok rá, hogy a világ legjobb csapatában futballozhattam, amelyre azóta is mindenki emlékszik" - mondta a legendás játékos korábban egy, az MTI-nek adott intarjúban.

A Kazal becenevű játékos a távirati irodának arról is beszélt, hogyan lett hátvéd. "A fociban a gól a legszebb dolog, de az edzőm azt mondta, hogy mivel kiöregedtek a védőink, nekem kell hátra mennem. Természetesen nem örültem neki, de nem vitatkoztam vele, aztán egy év múlva válogatott lettem."

Sportolói pályafutása után edző lett, sportvezetőként a komáromi illetve Komárom-Esztergom megyei Labdarúgó-szövetség elnöke volt, a Magyar Labdarúgó-szövetségben alelnöki tisztséget töltött be, a KÉSZ Labdarúgó Akadémia "Új Utakon" programjának szakmai felügyelőjeként és védnökeként az utánpótlás-nevelést is segítette.

A Nemzet Sportolóját 2014 novemberében beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe. Több elismerés között 1954-től a Magyar Népköztársaság érdemes sportolója, 1986-ban Olimpiai Érdemérmet, 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2001-ben Csik Ferenc, 2010-ben Prima Primissima, 2014-ben Emberi Méltóságért-díjat vehetett át.

A dorogi stadion - 274 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt dorogi színekben - 2010-óta az ő nevét viseli.

Orbán Viktor miniszterelnök saját Facebook oldalán az elsők között fejezte ki részvétét vasárnap este. A Párizsban tartózkodó kormányfő ezt írta: „Elment az utolsó mohikán. Isten veled, Jenő bácsi!”

Buzánszky Jenő június közepén, Grosics Gyula halálakor nyilatkozott a mob-hu-nak. „Teljesen letaglózott, szóhoz is nehezen jutok. Borzasztó, hogy már csak én maradtam az Aranycsapatból” - mondta akkor egykori, dorogi és válogatottbeli csapattársával kapcsolatban.

Buzánszky Jenő Újdombóváron született 1925. május 4-én, Esztergomban hunyt el 2015. január 11-én. Az olimpiai bajnokot a Magyar Olimpiai Bizottság a saját halottjának tekinti.

Az Aranycsapat tagjai voltak: Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Lantos Mihály, Bozsik József, Zakariás József, Budai II. László, Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán; a vezetőedzői feladatokat Sebes Gusztáv látta el.

(MOB/VF-MTI-Fourfourtwo, fotó: europress/fourfourtwo, Róth Tamás)