Megismétlődik a tavalyi döntő: Sopron-Győr a kupában

Megismétlődik a tavalyi döntő: Sopron-Győr a kupában

2013. 03. 24.
Megosztás

A női kosárlabda Magyar Kupa elődöntőjében a Győr nagy csatában 64–56-ra legyőzte a PEAC-Pécset, így vasárnap megismétlődik a tavalyi finálé: a megyei rangadón a házigazda és címvédő Sopron, illetve a bajnok Győr dönt a kupa sorsáról.

SOPRON–DKSK

A Magyar Kupa első elődöntőjében a Sopron esélyesebb volt a DKSK-nál, és ennek megfelelően jobban is kezdett a hazai csapat. Az első negyedben különösen Amber Holt és Fegyverneky Zsófia volt elemében, így gyorsan megnyugtató előnyre – volt 15–6 is a negyed közepén – tett szert a sárga mezes soproni csapat, sőt az utolsó három percet megnyomva máris tíz felett volt a különbség. 28–16

Szabó Petra vezérletével azonban közelebb zárkózott a második negyed közepén a miskolci együttes, a DKSK hat pontra faragta hátrányát, amikor a Sopron réseket talált a szoros emberfogáson. Hiába jött fel tehát mínusz négyre a miskolci csapat, 30–26 után sorozatban kilenc pontot szerzett a Sopron, amely végül 14–4-re nyerte meg a szünetig hátralévő szakaszt, így ismét Székely Norbert lehetett elégedettebb az edzők közül. 44–30

Bár a hazaiak olykor érthetetlenül kihagytak ziccereket, Amber Holt tarthatatlannak bizonyult, és ha egy kicsit meg is torpant csapata, ő lendíteni tudott a Sopron szekerén. A DKSK a harmadik negyedben sem tudott a húsz pont közelébe jutni, ez pedig kevés volt, a harmadik negyed végére húsz pontra nőtt a különbség a felek között. 64–44

Peresztegi Nagy Ákos csalódottan és lányaira neheztelve kért időt, miután csapata meglehetősen hitehagyott társaság benyomását keltette a hajrában, Székely Norbert ugyanakkor sokkal elégedettebb lehetett, miután Holt mellé több játékos is felnőtt, Krnjics Szara szintén 15 pont felett zárt, de Jelene Milovanovics és Johnson Shenise is jó teljesítményt nyújtott. A Sopron végül 22 ponttal nyert, 81–59-es sikerrel jutott be a fináléba.

GYŐR–PEAC-PÉCS

Az elődöntő második mérkőzésén is az esélyesebbnek tűnő csapat, a Győr kezdett jobban, a PEAC öt-hat percig volt képes egyenlő környékén tartani az állást, ekkor a bajnokcsapat meglépett ellenfelétől, és Natalie Hurst, valamint Rasheed Rita vezérletével tisztes előnyt harcolt ki az első negyed végére (24–17). Ezt az előnyt aztán a második negyedben is jól tartotta a győri csapat, bár a pécsieknek kétségkívül sikerült faragni a hibák számán, ám az előny így is nőtt a szünetre. 41–32

A szünet aztán óriási fordulatot hozott, a zöld-fehérek mintha bennragadtak volna az öltözőben, érthetetlen dobások és technikai hibák követték egymást, a PEAC pedig mintha egyre erősebben érezné a vérszagot, nemcsak nekiesett ellenfelének, de kosárra is folyamatosan veszélyesen játszott. Ennek lett következménye egy elképesztő pécsi rohanás, amelynél az ellenfél gyakorlatilag állva maradt: a szünetet követő 15–2-es hengerléssel nemcsak utolérte ellenfelét a Pécs, de néhány percre a vezetést is átvette, és a felek gyakorlatilag a nulláról indultak az utolsó negyedre. 48–46

A PEAC-ból ki kell emelni Bujdosó Nórát, aki remekül játszott, húsz pont fölött zárt, ráadásul a harmadik negyedben Horváth Lilla és Amy Betsy Jeaschke is gyakran kisegítette őt. A záró játékrészre azonban sikerült kikapcsolni Bujdosót, Fűrész Diánától és Latina Dusanicstól pedig továbbra sem érkezett segítség, így a Győr visszavette az irányítást, és végül nagy küzdelemben megnyerte a meccset. Az utolsó percben Natalie Hurst szép betörése pecsételte meg végleg a PEAC sorsát, amely közel állt a döntőhöz, de kevéssel elbukott. Győr–PEAC-Pécs 64–56.

NŐI KOSÁRLABDA MAGYAR KUPA

ELŐDÖNTŐK
UNIQA EUROLEASING SOPRON–WORK FORCE DVTK MISKOLC 81–59 (28–16, 16–14, 20–14, 17–15), Sopron, 1000 néző. Vezette: Benczur, Gorka, Tőzsér
SOPRON: Fegyverneky 9, HOLT 19, Johnson 12, MILOVANOVICS 12, KRNJICS 16. Csere: Pál Sz., Zsovár O. 5/3, Cserny 8, Szabó F
MISKOLC: Bukovszki 11/6, Fürtös 2, SKORICS 12/3, Bozóki 8, Sanford 4. Csere: SZABÓ P. 12, Raven 2, Reiner 3/3, Dubei 5/3
MESTERMÉRLEG
Székely Norbert: – Feszültséggel teli mérkőzés végén megnyugtató győzelmet arattunk.
Peresztegi Nagy Ákos: – Beigazolódott a papírforma, a soproniak kihasználták magassági és tudásbeli fölényüket.


HAT-ARO UNI GYŐR–PEAC-PÉCS 64–56 (24–17, 17–15, 7–14, 16–10), Sopron, 800 néző. Vezette: Földházi, Győrffy, Makovszky
GYŐR: HURST 19/3, Raksányi 9, Őri, RASHEED 17/3, Lima 8. Csere: Laklóth 4, Semsei 3, Smith 2, Nagy D. 2
PÉCS: Czirják, Fűrész 3, Dusanics 2, BUJDOSÓ 22/3, JEASCHKE 13. Csere: Horváth L. 12/6, Szamosi 4, Raus, Szűcs
Kipontozódott: Smith (36. p.)
MESTERMÉRLEG
Fűzy Ákos: – Megharcoltunk a sikerért, az első félidőben jól is játszottunk, míg a másodikban gyengébben, de ott vagyunk a döntőben.
Zeljko Djokics: – Büszke vagyok a lányokra, sajnos, néhány fiatal játékosomon látszott a közös munka hiánya.

(Forrás: NSO)