Könyv jelent meg az I. kerület olimpiai bajnokairól

Megjelent az Irodalom és testkultúra című kiadvány

2016. 09. 27.
Megosztás


Dr. Takács Ferenc professor emeritus írásában-szerkesztésében megjelent az Irodalom és testkultúra című könyv. A Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának tagja fényképekkel illusztrálva készítette el a kiadványt a témához kapcsolódó több mint félszáz magyar író és költő különleges aspektusból történő bemutatása mellett. Ahogy József Attila anno kérdésében megfogalmazta: „A dolgos test s az alkotó szellem mondd, hogy törhetne egymás ellen?”

A könyv évszázadokig visszanyúlva a magyar irodalom legnagyobbjai, többek közt Tinódi Sebestyéntől Balassi Bálinton, Zrínyi Miklóson keresztül, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, József Attila, Ady Endre, Karinthy Frigyes, Márai Sándor, Illyés Gyula, Örkény István, Weöres Sándor munkásságán keresztül mutatja be az irodalom és a testkultúra kapcsolatát.

A szerző, a Testnevelési Egyetem korábbi tanszékvezető egyetemi tanára évtizedes kutatómunkával több, mint félszáz írónk és költőnk testkulturális gondolatait gyűjtötte össze most megjelent könyvébe.

„Csak befejezett életműveket vizsgáltunk, így a sporttal érdemben foglalkozó kortárs alkotók nem szerepelnek a kötetben” - jegyezte meg előszavában Takács professzor. „A Balassi Bálinttól Örkényig felsorakoztatott alkotókról olyan, eddig ismeretlen, érdekes és sokszínű epizódokat tudhatunk meg, melyek nincsenek benne a fajsúlyos életrajzokban. Azonban nemcsak irodalmárainkról szerezhetünk új tudást, hanem a sport és a játék lényegéhez is közelebb juthatunk olvasva a prózai vagy a lírai betéteket” - teszi hozzá a szerző.

(MOB)