Megszüntethetik a német érmesek jutalmazását

Megszüntethetik a német érmesek jutalmazását

2012. 08. 18.
Megosztás

Könnyen előfordulhat, hogy a jövőben nem kapnak jutalmat a német olimpiai bajnokok és érmesek, mert az összeget folyósító Sportsegély Alapítvány inkább a sportrendszer működtetésére, a műhelyek támogatására fordítaná a rendelkezésre álló összeget.

Michael Ilgner, az alapítvány vezetője a Bild című lap erről szóló cikkére reagálva elmondta, a készülő új sportprogramban a tervek szerint az egyén helyett a rendszer támogatása kerül előtérbe. A londoni játékok dobogósai még mindenképpen megkapják jutalmukat, közöttük legalább 1.25 millió eurót osztanak szét.

Az összegek a 2000-es sydneyi olimpia óta nem változtak: az aranyérmesek 15 ezer (4.173 millió forint), a második helyezettek 10 ezer (2,78 millió forint), a harmadikok 7500 (2.08 millió forint) euróhoz jutnak.

(Forrás: MTI)