Mészáros Jánost jelölték a MOB alelnökének

Mészáros Jánost jelölték a MOB alelnökének

2015. 02. 10.
Megosztás

A Magyar Olimpiai Bizottság nem olimpiai sportágak tagozata dr. Mészáros Jánost választotta meg elnökének, akit egyúttal a MOB alelnökének javasol.

A tagozati elnöki posztra, mely dr. Leyrer Richárd halálát követően üresedett meg, dr. Mészáros János (képünkön, balra) volt az egyedüli jelölt. A szakszövetségek 32 képviselője közül 30-an igennel szavaztak, ketten tartózkodtak.

A tagozat, melynek tagja a keddi szavazás értelmében immár Galambos Péter is, jelöli szintén a MOB egyik alelnökét, de a döntést a MOB következő közgyűlésének jóvá kell hagynia.

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy a szakszövetségek méltónak találtak a feladatra. Ricsivel évtizedekig nemcsak munkatársak, hanem barátok is voltunk, az ő örökségét szeretném továbbvinni” – fogalmazott a mob.hu-nak dr. Mészáros János.

„Rövidesen nekilátunk az érdemi munkának. A korábbi gyakorlattal ellentétben a tagozaton belül vezetőket szeretnénk kinevezni, ők fognák össze a kiemeltebb projekteket, mint amilyen például az edzőképzés és –továbbképzés.”

Az ügyvéd végzettségű sportvezető, aki egyben a 36 stílusszövetséget összefogó Magyar Karate Szakszövetséget is irányítja, korábban versenyszerűen űzte a sportágat, amit kiemelkedő viadalokon szerzett 36 érme is bizonyít.

Dr. Mészáros Jánosnak versenyszervezésben ugyancsak komoly tapasztalata van, és feltett szándéka, hogy 2020-ban vagy 2022-ben Magyarországra hozza a karate-világbajnokságot – mikorra talán már szeretett sportága is bekerül az olimpiai programba.

„A karate jó eséllyel pályázik arra, hogy Tokióban már olimpiai sportág legyen, a kollégáimmal rengeteget dolgozunk ezért nemzetközi szinten is.”

(MOB/czo)