Michelisz Norbert szerint el kell felejteni ami Japánban történt

Michelisz: Minden megtett méter segítség

2013. 03. 20.
Megosztás

A hétvégén Monzában elkezdődik a túraautó-világbajnokság idei szezonja.

A privát világbajnok Michelisz Norbert a verseny előtt várhatóan még ki próbálhatja az új autóját. Az InfoRádiónak adott interjúban arról is beszélt, hogyan segíthetik egymást a hondások.

- Hogyan készül a nyitányra?

Nagyon várom már. Hosszú volt a holtszezon, és a tervezettnél egy kevesebbet tudtam autóba ülni. Úgy vagyok vele, hogy az új technikát szeretném a lehető legjobban és leggyorsabban kitanulni.

- Hogy áll az új autó?

Ha minden a tervek szerint halad, akkor kedden vagy szerdán fog elkészülni, azután lesz még két-három nap, mire a versenyhétvége hivatalos része elkezdődik, tehát emiatt lesz lehetőségem néhány kört megtenni az autóval. Ez nagyon-nagyon fontos lenne, minden egyes megtett méter segítség.

- Milyen eredménnyel lenne elégedett?

Konkrét elvárásom nincs magammal szemben. Szeretném azt hinni, hogy versenyképesek leszünk már az első hétvégén. A cél mindenképpen az, hogy pontokat szerezzek, viszont arra is felkészítem magam, hogy nehezebb lesz a helyzetem, mint amire s zámítanék. Ami a legfontosabb, hogy a lehető leggyorsabban és a lehető legtöbbet tanuljak. Hogyha úgy érzem, hogy ez sikerült, és ezen belül pontszerző helyen végzek, akkor elégedett leszek a versenyhétvégével. Bízom benne, hogy a Honda nagyon jó lesz. A téli tesztek alapján az látszott, hogy versenyképesnek tűnik. Az, hogy én, illetve mi a csapattal közösen ebből mit tudunk kihozni, azt egyelőre meghagyom nyitott kérdésnek.

- Használhatja a gyári Honda-pilóták, Gabriele Tarquini és Tiago Monteiro adatait?

Természetesen. A téli tesztek adataihoz is hozzáférhettünk. Ha minden a terv szerint alakul, akkor ez nem csak az első versenyhétvégén, hanem a szezon hátralévő részén is így lesz.

- Monza a szezon egyik leggyorsabb versenypályája, itt fontos a szélárnyék használata. Lesz lehetősége arra, hogy Tarquinivel és Monteiróval segítsék egymást?

Egyelőre ez a kérdés még nem került szóba, de valóban, Monzában az időmérő edzésen különösen jelentősége van a szélárnyéknak. Akár valamivel több mint fél másodpercet is lehet nyerni egy jó szélárnyék-taktikával. Ugyanakkor azt gondolom, hogy számunkra ez még szinte részletkérdés. Mindenképpen jó lenne, ha a három hondás együtt dolgozna, viszont én ezt csak úgy tudom elképzelni, hogy ha mi is az első pillanattól kezdve az ő szintjükön tudunk autózni - és ez egyelőre még nyitott kérdés. Biztos vagyok abban, ha úgy alakul, hogy a két másik pilóta sokkal gyorsabb, akkor is fogunk találni partnert a szélárnyékozáshoz. Nem szokatlan számomra a helyzet, hogy egyedül vagyok egy csapatban. Eddig is nagyjából mindig megoldottuk, és most is arra számítok, hogy lesz probléma Monzában.

(Forrás: InfoRádió / Domanits András)