Mindhárom riói olimpikon asztalhoz áll a budapesti Eb-n

Mindhárom riói olimpikon asztalhoz áll a budapesti Eb-n

2016. 10. 04.
Megosztás


A magyar férfi és női válogatott szövetségi kapitánya is kihirdette csapatát az október 18. és 23. között Budapesten sorra kerülő egyéni asztalitenisz Európa-bajnokságra. A korábbi híreket megerősítve véglegessé vált, hogy a Tüskecsarnokban összesen 12 játékos képviseli majd a hazai színeket, hét férfi és öt nő.

Téglás Péter, a nők januárban leköszönő szövetségi kapitánya egyesben Póta Georginával, Lovas Petrával, Pergel Szandrával, Madarász Dórával és Nagyváradi Mercédesszel számol, míg a férfiaknál – Aranyosi Péter döntése értelmében – a Pattantyús Ádám, Kosiba Dániel, Lakatos Tamás, Szudi Ádám, Majoros Bence ötös állhat asztalhoz.

Párosban Póta a svéd Matilda Ekholmmal, míg Pergel Madarásszal, Lovas pedig a szlovák Eva Odorovával indul az Eb-n. A férfiaknál a korábbi ifjúsági Európa-bajnok Lakatos, Szudi páros, valamint az Ecseki Nándor, Majoros kettős képviselheti Magyarországot.

Vegyes párosban három duónak lehet szurkolni: Póta a finn-magyar állampolgárságú Oláh Benedekkel, Szudi Pergellel, Nagy Krisztián pedig a horvát Andrea Pavlovic oldalán versenyez majd ebben a számban.

Mint ismert, a riói olimpián Lovas Petra, Póta Georgina és Pattantyús Ádám is szerepelt.

(MOB/MTI)