Molnár Péter rendhagyó testnevelés órát tartott a Németh Imre iskolában

Molnár Péter rendhagyó testnevelés órát tartott a Németh Imre iskolában

2015. 11. 25.
Megosztás

Különleges élményben lehetett részük a Németh Imre Általános Iskola alsós diákjainak, akiknek november 24-én az ötödik órában Molnár Péter világbajnok kajakos tartotta a testnevelés órát.

A 29 esztendős sportolónak a nyári milánói kvalifikációs világbajnokságon duplán kellett megdolgoznia a sikerért. A K2-200 méteres versenyszámban ugyanis a rendezők visszalőtték a rajtot, amit a kilenc döntős hajóból hét nem hallott meg, így ők komoly versenyt vívtak a helyezésekért. A célba érkezést követően azonban közölték velük, hogy 40 perc múlva megismétlik a futamot. A magyar hajóban Molnár Péter és Tótka Sándor ült, akik csak akkor tudták meg, hogy az első futamot ők nyerték meg, miután a 40 perccel későbbi hivatalos finálét is megnyerték. A dupla erőfeszítés egy aranyat - és olimpiai kvalifikációt - ért, mely érmet a november 24-i rendhagyó testnevelés órán a Németh Imre Általános Iskola növendékei is megtekinthették.

Ezen kívül a világbajnok sportoló segítségével a kajakozással is megismerkedhettek, és zsámolyok segítségével azt is kipróbálhatták, milyen nehéz egy hajóban két embernek egy ritmusban eveznie.

A Németh Imre Általános Iskola pedagógus munkaközössége az év folyamán több rendhagyó testnevelés órát tervez, melyen szeretnének minél több olimpikon sportolót megismertetni a diákokkal. A cél, hogy a jövő évi olimpián már ismerős sportolóknak szurkolhassanak a gyerekek.

A közelmúltban beszámoltunk arról is, hogy rendhagyó testnevelés órát tartottak a Zuglói Hajós Alfréd Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában is, amikor az olimpiai iskola vendége a kajakos Szabó Gabriella volt, aki sportága rejtelmeibe avatta be a fiatalokat.

(Riersch Tamás-MOB-MOA)