MTVA: mintegy 8 millió néző a közszolgálati adókon

MTVA: mintegy 8 millió néző a közszolgálati adókon

2012. 08. 13.
Megosztás

Csaknem nyolcmillióan követték nyomon a londoni olimpiát a közszolgálati tévéadók valamelyikén; a négy tévécsatornán több mint ötszáz órában sugározták az ötkarikás játékok eseményeit.

Erről tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfőn az MTI-t.

A közlés szerint az olimpiai közvetítések a közszolgálati tévéadók valamelyikén összesen 7,6 millió főt értek el: a hazai televíziónézők 83 százaléka nézte az ötkarikás játékokat. Emellett az MTVA Olimpia Tv-t, a közmédia mobilalkalmazását az eddigi adatok szerint összesen 70 ezren töltötték le.

Mint írták: a hirado.hu/olimpia oldalt naponta átlagosan 70 ezer egyedi látogató kereste fel. Az oldalon augusztus 8-a volt a rekordnap, ekkor játszották ugyanis a Magyarország-Izland férfi kézilabda-mérkőzést. Ezen a napon 144 ezer ember kattintott a microsite-ra, az élő közvetítésbe pedig 458 ezerszer kapcsolódtak be. Az MTVA Sport facebook oldala a múlt héten összesen 117 ezer emberhez jutott el - tették hozzá.

Az MTVA közleménye szerint a július 27. és augusztus 12. között megrendezett ötkarikás játékok eseményeivel az összes közszolgálati csatorna foglalkozott: az M1 és az M2 csatornán egyenként 215 - jórészt élő közvetítés -, a Dunán 40, a Duna Worldön pedig 80 órányi összefoglaló volt az eseményekről. Mindez összesen 550 óra műsoridőt jelentett a négy tévécsatornán, emellett a Kossuth Rádió napi 16 órában közvetítette az olimpiát.

Az M1-en az egy nézőre jutó napi átlagos tévénézési idő a március-májusi időszak 64 percéről az olimpia 16 versenynapja alatt 108 percre növekedett, ami 69 százalékos bővülést jelent. Délutánonként az olimpia nézettsége 200-300 ezer, míg az esti órákban 300-400 ezer nézővel haladta meg a csatorna tavaszi átlagos nézettségét.

Kiemelték: a játékok ideje alatt az M1 hétvégi átlagos napi nézettsége 80 százalékkal növekedett a tavaszi nézettségi értékekhez képest.

A közmédia tévécsatornái összességében jelentős növekedést könyvelhettek el. A tavaszi közönségarányhoz képest egész napra együttesen 77 százalékos, főműsoridőben 85 százalékos növekedést produkáltak. A teljes adásnap és a főműsoridő tekintetében egyaránt a nézők körülbelül 23 százaléka választotta valamelyik közszolgálati tévéműsort. Az M1 önmagában is piacvezető pozícióba erősödött az olimpia 16 versenynapja alatt - hangsúlyozták.

Az átlagos nézőszámokat jóval meghaladták a magyar versenyzők kiemelkedő teljesítményét ígérő versenyszámok közvetítései, ilyenkor nem voltak ritkák a 700-800 ezres nézőszámok sem.

A legnézettebb sportesemény a 200 méteres férfi mellúszás eredményhirdetése lett augusztus 1-jén, amelyet csaknem 1,4 millióan néztek meg, ezt követte a 200 méteres női pillangóúszás döntője, ezt 1,337 millióan követték nyomon.

Milliós nézettséget ért el emellett a férfi kalapácsvetés döntője, illetve az úszó és az atlétikai eseményeken kívül két magyar olimpiai bajnok, Szilágyi Áron és Berki Krisztián eredményhirdetése is - olvasható a közleményben.

(MTI)