Munkába álltak az első riói önkéntesek

Munkába álltak az első riói önkéntesek

2015. 03. 12.
Megosztás

Míg sok ezer lelkes pályázó várja a pozitív visszajelzés hírét, az első kiválasztott önkéntescsoport már meg is kezdte munkáját a jövő évi riói játékok kapcsán: a szervezőbizottságnak nyújtanak segítséget a további mintegy 70 ezer önkéntes szervezéséhez, akik fontos láncszemei az első dél-amerikai olimpiának és paralimpiának. Az első, százfős humánerőforrás-szakértő csoport képzése és felkészítése március 7-én kezdődött a szervezőbizottság riói központjában.

„Rendkívül fontos számunkra az önkénteseket társadalmi munkában kiválasztók alkalmazása, mivel nemcsak a 70 ezer további önkéntes kijelölésében és alkalmazásában nyújtanak elengedhetetlen segítséget, de képviselik a játékok alapértékeit: tettre készek, értékelik társaikat és örömöt hirdetnek” – mondta a 2016-os játékok önkéntesekért felelős vezetője, Flávia Fontes.

Mostantól 2016 márciusáig közel ezer önkéntes dolgozik majd a Rio de Janeiró-i, Sao Pauló-i és Belo Horizonte-i központokban, továbbá speciális roadshow-kon vesznek részt Brazília-szerte. A tavaly decemberi határidőig összesen több mint 240 ezer érdeklődő pályázott önkéntesnek a jövő évi olimpiára és paralimpiára – ahogy az megszokott, számos külföldi országból is. Az Egyesült Államokból, Kínából, Oroszországból és Nagy-Britanniából kiemelten nagy az érdeklődés.

A képzést már megkezdő első önkéntescsoportban a humán erőforrás szakértői mellett többek között az adminisztráció, a pszichológia és az oktatás képviselői is megtalálhatóak. A 63 éves Maria Ines Aguiar gazdag tapasztalattal rendelkezik, hiszen korábban már önkénteskedett a 2007-es riói Pánamerikai Játékokon és a tavalyi labdarúgó-világbajnokságon, a nyarat pedig Torontóban tölti az idei Pánamerikai Játékokon.

„Fantasztikus élmény lesz, de természetesen egy kicsit azért izgulok – mondta a tapasztalt önkéntes. – Nagy a felelősségünk, hiszen 70 ezer emberről van szó, de biztos vagyok benne, hogy minden jól fog sikerülni. Eddig rendkívül hasznos és alapos képzésen vettünk részt, tisztában vagyunk a dolgok menetével.”

Még nincs minden remény veszve azoknak, akik szeretnének csatlakozni az önkéntes pályázathoz: az alábbi linken a 2016 februárjáig 18. életévüket betöltő érdeklődők feliratkozhatnak a jövő évi játékok önkénteseinek várólistájára.