Nagy dolgokra hivatottak lány kosarasaink Nanjingban

Nagy dolgokra hivatottak lány kosarasaink Nanjingban

2014. 07. 24.
Megosztás

A magyar női kosárcsapat csak az utolsó pillanatban kapott meghívást a nanjingi ifjúsági olimpiai játékokra, ennek ellenére joggal reménykedhetünk abban, hogy a véghajrában is versenyben lesz az augusztusi multisporteseményen.

A kosárlabdatornát nem a megszokott formátumban, hanem 3x3-as felállásban bonyolítják le a kínai városban, ennek megfelelően – egy tartalékkal is számolva – négyfős magyar csapat utazik ki mind a fiúk, mind a lányok versenyére.

A lányoknál Kína rendezőként, alanyi jogon vesz részt a küzdelmekben, hárman a tavalyi jakartai U18-as világbajnokságról kvalifikáltak, szintén hárman az ugyancsak tavalyi isztambuli World Tourról, tizenhárman pedig a világranglista alapján lehetnek ott az ifi olimpián, köztük Magyarország is.

A szabályok rendhagyók, csak néhány közülük: a háromfős csapatok egy palánkra játszanak, labda helyett érmét dobnak fel kezdéskor, és a meccsek egy tízperces játékrészből állnak. Az a csapat győz, amelyik ez idő alatt több pontot szerez, vagy amelyik előbb eljut 21 pontig. A büntetőterületen belülről szerzett kosár egy pontot ér, a kívülről dobott pedig kettőt.

A húsz induló csapatot két csoportra osztották, a mieink az A jelű tízesbe kerültek Spanyolországgal, Németországgal, Brazíliával, Hollandiával, Kínával, Észtországgal, Venezuelával, Szíriával és Szlovéniával. Mindenki mindenkivel egyszer mérkőzik meg.

A nyolcaddöntőbe nyolc-nyolc együttes jut, és az egyik tízes első helyezettje a másik nyolcadikjával meccsel, a második a hetedikkel, és így tovább.

A magyar lánycsapatot Tóth Tímea, Nagy Dorottya Zsaklin, Ano Nina Daniella és Simon Cintia (a képen balról jobbra) alkotja. Előbbi három a 2013-as EYOF-on brillírozott Utrechtben, a harmadik helyet szerezték meg. Aho és Nagy a közelmúltban is szép sikert ért el, bronzérmet nyertek az U17-es vb-n Csehországban.

A négy lány rövid bemutatása:


AHO NINA DANIELLA

A Vasas irányítójának mindene a mozgás, a kosárlabdázás mellett a táncparketten is feltalálja magát, különösen, ha Beyoncé szól a hangfalakból. A konyhában szintén szívesen időzik, de aki könyvvel szeretné meglepni a születésnapjára, az sem lő mellé, főként, ha krimit emel le a polcról. A szakmára áttérve: nagy vágya, hogy a világ legerősebb női bajnokságában, az amerikai WNBA-ben is megmutassa magát, a felnőttek Európa-bajnokságán pedig meg sem állna a győzelemig – persze ez még a jövő zenéje.

NAGY DOROTTYA ZSAKLIN

Tagja volt az EYOF-on érmes magyar csapatnak, de reméli, előbb-utóbb a felnőttek között is lehetőséghez jut, és hasonló magasságokba emelkedhet, mint példaképe, Diana Taurasi. Előbb ugyanakkor a korosztályos együttesekben kell bizonyítania, például augusztusban Nanjingban, ahol a dobogós helyezés a célja. Ha ezt sikerül elérnie, nyugodt lelkiismerettel hódolhatna kedvenc elfoglaltságának: némi semmittevésnek valamelyik tengerpart homokjában fekve, olykor-olykor csobbanva egyet. Az úszás amúgy is közel áll hozzá, a kosárlabdázás előtt a medencében próbált kitűnni társai közül.

SIMON CINTIA

Azt túlzás lenne állítani, hogy tucatleányzó: évekig néptáncolt és szinkronkorcsolyázott, szerepelt már reklámszpotban, segédkezett koncerteken,és az Aida című operában is feltűnt. Szerényen hozzáteszi, csupán mellékszerepet kapott, egy szolgálólányt kellett alakítania, a visszajelzések szerint ugyanakkor kiválóan megoldotta a feladatot. Az UNI Győrt tavaly óta erősíti, és némi pluszterhet helyez a vállára, hogy a kosárlabdacsapat buszbalesetében súlyosan megsérült Natasa Kovacsevics 4-es számú mezét örökölte meg.

TÓTH TÍMEA

Kisgyermekként a balett volt a mindene, előadáson is szerepelt, az idő előrehaladtával azonban úgy döntött, inkább a kosárlabda mellett teszi le a voksát. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján jól döntött, hiszen az EYOF-on bronzérmet akasztottak a nyakába, magyar bajnoknak vallhatja magát, és részt vehetett a 2012-es korosztályos Európa-bajnokságon. A Vasas centere szabadidejében is előszeretettel kosárlabdázik, amikor pedig pihenésre vágyik, könyvet vesz a kezébe, esetleg utazik.

Kosaraslányainkról és a nanjingi ifi olimpia többi magyar indulójáról ide kattintva tudhat meg további információkat.

(czo, fotó: Kovács Anikó)