Nagy érdeklődés kísérte a „Sport, mint összekötő erő” konferenciát

Nagy érdeklődés kísérte a „Sport, mint összekötő erő” konferenciát

2015. 03. 21.
Megosztás

Borkai Zsolt MOB-elnök fővédnökségével, teltház mellett rendezte a Magyar Sporttudományi Társaság (MSTT) Sportinnovációs Szakbizottsága a „Sport, mint összekötő erő” című konferenciát a balmazújvárosi Semsey kastély dísztermében, ahol a MOB képviseletében dr. Bartha Csaba sportigazgató-helyettes adott áttekintést a szervezet kapcsolati hálójáról.

A város vezetése rendkívül készségesen segítette a konferencia méltó megrendezését. Az ország legtávolabbi helyeiről érkező látogatók elismerően nyilatkoztak a rendezés minőségéről, amelyben több kiállítás szolgált a konferencia hátteréül.

Prof. Tóth Miklós a MOB alelnöke, az MSTT elnöke megnyitójában is kiemelte a konferencia rangját emelő környezetet, de szólt arról a rendkívül fontos lehetőségről, amit a sport jelenthet, a közösségek összekapcsolásában a határokon belül és túl.

Borkai Zsolt a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének a rendezvény fővédnökének üdvözletét, dr. Bartha Csaba a MOB igazgató – helyettese adta át összefoglalójának kezdetekor a megjelentek felé, majd ismertette azokat a sport területeket, külföldi és hazai partnereket, amellyel a MOB kapcsolatban van. Előadásában üdvözölte a konferencia témáját, amely a sport összekapcsoló erejét, tudatos fejlesztésének szükségességét tárgyalta.

Mocsai Lajos a Testnevelési Egyetem rektora a nagyon nagy érdeklődéssel várt előadásában az általa irányított egyetem új filozófiáját, tervezett hálózatszervező tevékenységét, egy XXI. századi egyetem megvalósításához szükséges innovatív lépéseket ismertette, nagy sikerrel.

Györfi János az MSTT Sportinnovációs Szakbizottságának elnöke - mint a rendezvény főszervezője - a területi, települési komplex (sport, oktatás, kultúra, turisztika, sportgazdaság) sporttervezés lehetséges és szükséges összefüggésrendszereiről beszélt. Előadásában kiemelte a sportszakemberek hálózatba szervezésének fontosságát és a kiépítésben a tudatosság rendkívüli szerepét. Egy új XXI. századi sportvilág kialakításához karakteres jövőképalkotás szükséges, vonatkozik ez pl. a létesítményfejlesztésre, sportszakember képzésre, továbbképzésre, vagy akár a közösségek szervezésére, tudatos identitásépítésre egyaránt.

„A konferencia sikeressége láttán felvetődött a Kárpát – medence szomszédos országaiból kiemelkedő professzorok, sportszakemberek, példakép funkciót betöltő előadók meghívása a „Sport, mint összekötő” erő témában, különösen a magyar – magyar kapcsolatok erősítése, szervezése céljából. A sport egy olyan békés, stabilizáló erő, amely jelentősen javítja az életminőséget és összeköti, összekapcsolja a benne aktívan résztvevőket, ezt a lehetőséget az eddigieknél sokkal tudatosabban kell használni.” mondta Györfi János előadásának végén.

Az értékes előadások sorában a hallgatóság megismerhette például a Debreceni Sportcentrum határon átnyúló kapcsolatfejlesztő tevékenységét, de - dr. Bács Zoltán debreceni kancellár előadásában - a Debreceni Egyetem kiterjedt hálózatát, kapcsolatrendszerét is. A kisebb diák sportszövetségek értékes közösségfejlesztő, hálózatszervező, etikai tartást adó munkája nagy elismerést váltott ki a hallgatóság köréből.

A konferencia rendkívüli sikere, a média érdeklődése még fontosabbá tette, egy következő még szélesebb perspektívájú – szomszédos országokkal történő kapcsolatfejlesztést célzó, Kárpát - medencei nagyságrendű - konferencia megrendezését.

A konferencia konklúziója megerősítette az indító axiómát: A XXI. században a sport különösen alkalmas eszköz a kisközösségek megerősítésére, az életminőség jelentős javítására, így a sporthálózat fejlesztésére érdemes tudatos és innovatív megoldásokat, komplex módszereket alkalmazni.

(MSTT/Győrfi János)