Nagy Péter egyetemi világbajnoki címe jó előjel a riói ciklus félidejében

2014. 12. 11.
Megosztás

Az Edutus Főiskola hallgatója, a londoni olimpikon, ólomsúlyú magyar bajnok Nagy Péter szakításban 182 kilogrammal, lökésben pedig 216 kilogrammal lett első, így 398 kg-os eredménnyel összetettben is aranyérmet szerzett a súlyemelők thaiföldi egyetemi-főiskolai világbajnokságán.

Thaiföldön, Chiang Mai városában 2014. december 5. és 8. között rendezték az egyetemisták és főiskolások súlyemelő világbajnokságát, melyen a magyar emelő a plusz 105 kilósok mezőnyében lépett "pályára".

"Az egyetemi-főiskolás világbajnokságon Péter nagyon jó eredményt ért el nem csak helyezésben, hanem teljesítményben is a verseny megnyerésével. Az esemény a kvalifikációs világbajnokság levezetéseként szerepelt felkészülésében, amely nagyszerű sikerrel zárult. A riói ciklus félidejében ez egy fontos állomásnak számított" - hangsúlyozta a mob.hu-nak a sokszoros világ- és Európa-bajnok Takács Mária, a Magyar Súlyemelő Szövetség igazgatója.

Nagy Péter méltó eredménnyel búcsúzik az egyetemi sporttól, hiszen ez volt az utolsó alkalom, amikor az 1986-os születésű versenyző egyetemi világversenyen rajthoz állt.

A szegedi versenyző 2011-ben a Shenzeni Universiadén - ahol még a Szegedi Tudományegyetem színeiben indult - a +105 kilós versenyszámban aranyérmes lett, majd a 2013-as Kazany Universiadén negyedik helyen végzett szintén a +105 kilós versenyszámban. Nagy Péter a legutóbbi vb-n, 2013-ban Lengyelországban szakításban 191 kilóval negyedik, összetettben 415 kg-al hatodik helyet szerzett.

A súlyemelő egyetemi vb a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) repertoárjában 2008-ban tűnt fel először. A görögországi Komotiniben rendezett versenyen 32 ország 159 súlyemelője vett részt. 2016-ban, a riói olimpia évében a mexikói Monterrey városában rendezik a versenyt.

A szegediek 28 éves kiválósága a londoni olimpián 416 kg-os eredménnyel a B csoportban harmadik, összesítésben 11. lett. Péter tagja a riói keretnek is. A Magyar Súlyemelő Szövetség összesen négy kvalifikációs helyet remél a 2016-os nyári olimpiára. A sportág kvalifikációs időszaka a 2014. június 19. és 2016. június 19. közötti intervallum. Magyar szempontból a 2014-es (Almaty) - ahol Péter, mint a legjobb magyar szakításban és lökésben 12., összetettben pedig 11. lett - és 2015-ös (Houston) világbajnokság, továbbá a 2016-os Európa-bajnokság a kvótaszerzés kiemelt eseménye.

Kapcsolódó cikk:
Az olimpia a tét az almati súlyemelő-vb-n
Olimpiai kvótákat ígérő szereplés Almatiban

(MOB/VF-MEFS, fotó: MTI/Illyés Tibor)