Nagy Sportágválasztó szeptemberben, a MOB támogatásával, jótékonysági akcióval

Nagy Sportágválasztó szeptemberben, a MOB támogatásával, jótékonysági akcióval

2014. 08. 28.
Megosztás

Jubileumi, XV. Budapesti Nagy Sportágválasztóra kerül sor a Merkapt Sportközpontban szeptember 19-én és 20-án. Az ingyenesen látogatható rendezvényt a Magyar Olimpiai Bizottság évek óta támogatja. A szervezők idén jótékonysági akciót is terveznek.

Szeptemberben a tanévkezdéssel szinte minden családban felmerül a kérdés: milyen sportágat válasszunk a gyereknek? A válaszadáshoz, a sportágválasztáshoz adhat hathatós segítséget a Nagy Sportágválasztó. A rendezvény lényege, hogy a látogatók ne csak nézzék az egyes sportbemutatókat, hanem aktív részesei legyenek maguk is az eseménynek, vegyék kezükbe a sporteszközöket, próbálják ki a megjelenő sportágakat, tapasztalják meg az egyes mozgásformák lényegét, hangulatát. „Ízleljék meg” a sportot, szerezzenek pozitív sportélményeket. A kipróbálás lehetősége persze nem csak a gyerekeknek adott, hanem a tinédzsereknek, felnőtteknek, sőt a nyugdíjasoknak is, hiszen a sportolást nem lehet sem túl korán, sem túl későn elkezdeni.

A szeptemberi, jubileumi XV. Budapesti Nagy Sportágválasztó fővédnöke: Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. A sportágválasztó eseményt a MOB esztendők óta támogatja, idén mintegy öt és fél millió forintot biztosít a megrendezéshez.

Videóösszefoglaló az előző rendezvényről:

A szeptember 19-20-i Budapesti Nagy Sportágválasztó ismét közel 100 kipróbálható sportággal, számos aktivitással, kísérőprogrammal és nagyon sok olimpiai, világ- és Európa-bajnokkal várja a sport szerelmeseit és persze azokat is, akik még nem estek szerelembe. A megjelenő sportági paletta igen széles: nyári és téli sportágak, küzdősportok, labdasportok, egyéni- és csapatsportágak, vizes és „szárazföldi”, klasszikus és újdonságnak számítók egyaránt képviseltetik majd magukat igazi sport-kalandparkká változtatva a helyszínt. Az eseményen kipróbálhatóak lesznek az olimpiai és nem olimpiai, versenysportként vagy szabadidős sportként űzhetők egyaránt. Arról, hogy a megjelenő sportágak milyen érdekes aktivitásokkal készülnek, és hogy milyen neves személyiségekkel lehet a helyszínen találkozni, a folyamatosan frissülő rendezvény-honl apon, illetve a facebook oldalon lehet tájékozódni.

A 9 és 17 óra között nyitva tartó rendezvény pénteki napja elsősorban az előre bejelentkezett, oktatási intézményekből érkező óvodai, iskolai csoportoknak van fenntartva, szombaton pedig a nagyközönséget a családokat várják a szervezők.

JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓ

A szeptember 19-20-i, jubileumi XV. Budapesti Nagy Sportágválasztóhoz jótékonysági akció is kapcsolódik. A szervezők arra kérik a látogatókat, gyerekeket, családokat, hogy hozzák el a már számukra nélkülözhető sporteszközeiket, sportruházataikat, hogy az adományokat olyanokhoz juttathassák el, akiknek ez nagy segítséget jelent. A nehéz sorsú, anyagi gondokkal küzdő vagy éppen fogyatékkal élő gyerekek sportolásának elkezdését természetesen pénzbeli adományokkal is lehet segíteni a rendezvényen, az adománygyűjtő-ládákba helyezett támogatásokkal.

„A CSALÁDOM A SZPONZOROM” ESSZÉPÁLYÁZAT

Minden fiatal mögött ott állnak a szülők, a családtagok, akik segítik gyermekeik érvényesülését a sport vagy a művészet területén. Itt a lehetőség, hogy a fiatalok nyilvános köszönetet mondjanak családjuknak, akik a biztos hátteret jelentik számukra! A fogalmazásokban, esszékben a pályázók saját szavaikkal mutathatják be azt a támogatást, amit sportolásukhoz, művészeti, zenei nevelésükhöz szüleik, családtagjaik biztosítanak számukra. Az írásokban egyben kifejezhetik hálájukat családjuknak, akik valójában a legnagyobb szponzoruk. A Nagy Sportágválasztó, a Nagy Hangszerválasztó, a MOL és az Új Európa Alapítvány által kiírt pályázat benyújtási határideje: 2014. szeptember 10. Az eredményhirdetésre a 2014. szeptember 19-20-i, XV. Budapesti Nagy Sportágválasztón kerül sor.

A fővárosi eseményen túl, szeptemberben több regionális helyszínen is lesz Nagy Sportágválasztó!

Szeptemberi regionális rendezvények:

Cegléd - 2014. szeptember 5-6.
Paks - 2014. szeptember 5.
Szentendre - 2014. szeptember 5-6.
Szombathely - 2014. szeptember 5-6.
Siófok - 2014. szeptember 12-13.
Orosháza - 2014. szeptember 26-27.
Pápa - 2014. szeptember 26-27.
Hódmezővásárhely - 2014. szeptember 26-27.
Szentes - 2014. szeptember 26-27.

További információ: www.sportagvalaszto.hu