Nanjing 2014: Fenntartható fejlődés, zöld játékok

Nanjing 2014: Fenntartható fejlődés, zöld játékok

2014. 08. 13.
Megosztás

„A fenntartható fejlődés és a zöld gondolatok játékai lesz a mostani” – szögezte le szerdai sajtótájékoztatóján Ki Lu, a nanjingi ifjúsági olimpia helyettes főtitkára.

A 2008-as pekingi nyári olimpiát rengetegen kritizálták a hatalmas költségek és a környezetszennyezés miatt, Nanjingban azonban figyeltek arra, hogy ne essenek ugyanabba a hibába.

„Az volt az alapelvünk, hogy nem építünk új létesítményt, ha az előzőt át tudjuk építeni. Másik alapelvünk, hogy maximálisan kihasználjuk a felújított és az ideiglenesen felhúzott helyszíneket” – fogalmazott a sportvezető.

„A takarékosságot szem előtt tartva minden egyes jüant ott költöttünk el, ahol a legnagyobb hasznát vettük. A mostani ifi olimpia több tekintetben is nagyobb, mint négy éve a szingapúri, a költségvetésünk viszont alacsonyabb.”

Ki Lu hangsúlyozta, egész Nanjing profitál a multisporteseményből.

„Nanjing arculata sokat változott a YOG jóvoltából, a város sokkal zöldebb és fenntarthatóbb lett. A szervezőbizottság mindent megtesz annak érdekében, hogy új modelleket honosítson meg, olyanokat, amelyek nem károsítják a környezetet.”

„Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy zöld legyen az ifjúsági olimpia, ezzel üzenni szeretnénk az egész világ fel. Továbbá azt is közvetítjük a nagy tömegek felé, hogy mindenkinek érdemes ellátogatnia Nanjingba, mert kiváló élményekkel gazdagodik.”

A környezetkímélés jegyében a szervezők mindenkit arra biztatnak, hogy, ha megoldható, a tömegközlekedést használja, az adott napra érvényes jeggyel például ingyenesen lehet felszállni bármelyik járműre.

A YOG nyitóünnepségét szombaton tartják, maga a multisportesemény augusztus 28-ig tart.