Napirenden Budapest 2024 és Rio a sportújságírók kongresszusán

Napirenden Budapest 2024 és Rio a sportújságírók kongresszusán

2016. 05. 10.
Megosztás

Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja a 2024-es budapesti olimpiai pályázatról, Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója a riói játékokkal kapcsolatban tartott előadást a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) kongresszusán, melyet Tápiószentmártonban rendeztek hétfőn.

Schmitt Pál a 2024-es budapesti olimpiai pályázat pillanatnyi állásáról adott tájékoztatást. A Védnöki Testület elnöke előadásában kiemelte: a NOB 1,5 milliárd dollárral támogatja az olimpiarendezést, amely a költségek felét biztosítaná. A sportdiplomata hozzátette: a budapesti esemény létesítményeinek 80 százaléka az olimpia megvalósulásától függetlenül is megépül. Schmitt azt mondta, hogy az olimpia költségei hét éven át mindössze a GDP 0,3 százalékával terhelnék a költségvetést. A magyar pályázat egyik gyengeségének említette a szálláskapacitást, mert a NOB előírása szerint 100 ezer ágyat kell biztosítani a játékok idejére. Ezzel kapcsolatban bejelentette, hogy 2024-re Bécs 70 perc alatt elérhető lesz vasúton Budapestről, így akár az osztrák fővárosban megszállva is hamar el lehet majd jutni az olimpia helyszíneire.

Siklós Erik elmondta, hogy a riói olimpián 80 magyar médiamunkatárs vesz majd részt. Hozzáfűzte: a MOB médiaszolgálatot üzemeltet majd a játékok alatt, amelyet forrásmegjelöléssel, ingyenesen vehetnek majd igénybe a médiumok. Az igazgató beszélt arról is, hogy MOB segíteni tud a belépők beszerzésében és a szállások lefoglalásában azoknak, akik szeretnének Brazíliában, a helyszínen szurkolni a magyar sportolóknak.

Szalay Péter, a 2017-es budapesti, hat sportágat egyesítő vizes-világbajnokság médiaigazgatója elmondta, az eseményen 75 számban hirdetnek győztest. A megnyitó július 14-én lesz a Várkert Bazárnál, míg a záróünnepségre július 30-án a Városligetben kerül sor. A vb-re 208 ország 4000 versenyzőjét várják, a média 2000 emberrel képviselteti magát, az önkéntesek száma 3500 lesz. Hozzátette: a Dagály Uszoda főpróbája 2017 júniusában a vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntője lesz, a vb alatt azonban a pólós eseményeket a Hajós Alfréd Uszodában rendezik majd. Kitért arra is, hogy az óriástoronyugrást a Batthyány téri Duna-parton rendezik meg, ahová egy 27 méteres, acélból készülő óriástornyot építenek majd fel.

Csillag Péter, a Nemzeti Sport újságírója és Rosonczi-Kovács Mihály, a Magyar Népzenei Követség képviselője arról tájékoztatták a kongresszus résztvevőit, hogy Merci! Dank! Gracias! címmel novemberben gálaestet tartanak Budapesten az 1956-os olimpiát Magyarországért bojkottáló holland, spanyol és svájci sportolók tiszteletére.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, a megújult M4 Sport Év sportolója gálájának kreatív producere bejelentette, hogy a következő ilyen eseményt január 12-én rendezi meg a szövetség a Nemzeti Színházban. Szöllősi György, a MSÚSZ elnöke közölte, hogy az MTVA ismét névadó szponzorként támogatja majd az eseményt.

Hétfőn díszvacsora keretében adták át az MSÚSZ éves kitüntetéseit. Az eseményen részt vett Jannisz Darasz, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) európai tagozatának görög elnöke, aki bejelentette, hogy a szervezet 2017. márciusában Budapesten tartja meg éves európai kongresszusát.

Az MSÚSZ elnökségének döntése értelmében a sportújságírók Világnapi elismerését a tíz éve elhunyt sportdiplomatáról, a szövetség örökös tiszteletbeli alelnökéről, Gyulai Istvánról nevezték el. Ezt a díjat idén Fábik Tibor, a Magyar Idők sportújságírója; Mohay Gábor, a Nemzeti Sport és a Kisalföld tudósítója; Szűcs András, a Nemzeti Sport egyéni és csapatjáték rovatának helyettes vezetője (ő a jégkorong-világbajnokságról tudósít, ezért személyesen nem tudta átvenni az elismerést); Tóth Anita, a Nemzeti Sport egyéni és csapatjáték rovatának vezetője, valamint Vobeczky Zoltán, az M4 Sport szerkesztője kapta meg.

Életműdíjat kapott Malonyai Péter, a Nemzeti Sport főmunkatársa és Szalay Péter, a 2017-es magyarországi FINA Világbajnokság médiaigazgatója, a Telekom Sporthírszolgálat vezetője.

Nívódíjban részesült Ághassi Attila, az Index újságírója; Czégány Pál, a FradiMédia főszerkesztője és Nagy Zsuzsanna operatőr-vágó; Égerházi Péter, a Hajdú-bihari Napló újságírója; Fejér Balázs, a KarcFM Előnyszabály című műsorában elhangzott, Kovács Antal olimpiai bajnok cselgáncsozóval készített húsvéti beszélgetésért; Szirtesi László fotóriporter; Vámos Tamás, a Sport Plusz szerkesztőségvezetője.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országházban fogadta a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) küldöttségét.

Az MSÚSZ jövő évi kongresszusát – jelentette be a hétfői vacsorán Pálfalvi Gábor, az MSÚSZ nyugat-magyarországi alelnöke – a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál házigazdája, Győr rendezi, az esemény fővédnöke Borkai Zsolt, a MOB elnöke, a város polgármestere lesz.

(MTI-MOB, fotó: MSUSZ/Róth Tamás)