Helebrandt Máté és Madarász Viktória a 20 km-es gyalogló bajnokok

Négy atlétánk már biztos riói résztvevő

2015. 04. 15.
Megosztás

„Négy magyar atléta már egészen biztosan indulhat a 2016-os olimpián Rio de Janeiróban” – tájékoztatta Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke a mob.hu-t.

A szerdán nyilvánosságra hozott hivatalos szintidők alapján biztos induló: Papp Krisztina női maratonban, Madarász Viktória női 20 km-es gyaloglásban, Hellebrandt Máté (képünkön) férfi 20 km-es gyaloglásban és Srp Miklós férfi 50 km-es gyaloglásban.

Gyulai Miklós elmondta, a követelményrendszer jelentősen szigorodott a korábbi olimpiákhoz képest, aminek negatív hatása lehet a magyar atléták riói létszámára.

A MASZ elnöke a várakozásokkal kapcsolatban hozzátette, nincs konkrét célkitűzés a játékokra. Az ugyanakkor valamennyi indulónkkal szemben elvárás, hogy saját tudásához mérten teljesítsen, és minden tőle telhetőt megtegyen a minél sikeresebb szereplés érdekében.

Dr. Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója emlékeztetett rá, több döntőt is délelőtt rendeznek majd Brazíliában, ami kényelmetlenséget jelenthet nemcsak a magyar, de más nemzetek sportolóinak is, más lehetőség híján azonban muszáj lesz alkalmazkodni a merőben szokatlan időpontokhoz.

Az atlétikai számok egy részében január 1-je óta lehet olimpiai szintet teljesíteni a kijelölt versenyeken, többségében viszont csak május 1-jén kezdődik a kvalifikációs időszak.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) korábban A- és B- szintet határozott meg, ám ez alkalommal csupán egy szintet kell „megugrani”.

Úszóink közül eddig 17-en érték el a kvalifikációs szintet, emellett sportlövészetben két, vitorlázásban egy kvótát szereztünk.

MÁR BIZTOS RIÓI INDULÓINK ATLÉTIKÁBAN:

  • Férfi 20 km: Hellebrandt Máté (1:23:42 órás idő, teljesítette: április 11., Podébrady)
  • Férfi 50 km: Srp Miklós (4:01:44, márc. 21. Dudince)
  • Női maraton: Papp Krisztina (2:36:59, ápr. 12., Rotterdam)
  • Női 20 km: Madarász Viktória (1:31:35, márc. 21., Dudince)

Az összes olimpiai szint IDE KATTINTVA tekintető meg.

(MOB/Czövek Oszkár, fotó: MASZ)