Négyszer csillant Jonatán

Négyszer csillant Jonatán

2012. 09. 17.
Megosztás

Huszonhat arany-, 22 ezüst- és 17 bronzérmet lapátoltak össze a magyar fiatalok a szegedi Olimpiai Reménységek Versenyén, amelyen 27 nemzet versenyzői álltak rajthoz.

A legeredményesebb versenyző a 16 esztendős kenus Hajdu Jonatán Dániel (a képen középen) lett, aki összességében négy győzelemnek és egy második helynek örülhetett.

Fantasztikus, a magyar kajak-kenu sport hagyományaihoz méltó szerepléssel rukkoltak elő fiataljaink a hétvégi szegedi Olimpiai Reménységek Versenyén, amelyen szinte minden kontinensről érkezett induló, így az eddigiektől eltérően példának okáért amerikai, kanadai és ausztrál versenyzőket is köszönthettünk a mezőnyben.

A magyar kajakosok és kenusok azonban a nagy konkurencia ellenére is kitettek magukért, összességében 65 érmet nyertek, ebből 26 aranyat, csakúgy mint a tavalyi bydgoszi EORV-n.

„Tökéletes hétvége van mögöttünk – értékelte a csapat szereplését Hüttner Csaba ifjúsági kapitány.
- A 15, 16, 17 éves versenyzőink nagyon is komolyan vették a feladatukat, fantasztikus sikereket értek el, igazi kis olimpiát láthattunk a Maty-éren. A csapatból kiemelkedett a kenus Hajdu Jonatán Dániel teljesítménye, aki négy aranyéremmel és egy ezüsttel a legeredményesebb versenyző lett, férfi kajakban Birkás Balázs, valamint Noé Zsombor és Vass Péter is három győzelmet ért el, a lányoknál pedig Szabó Ágnes és Malcsiner Eszter szintén három-három elsőséggel lett a legjobb. Versenyzőink és a szervezők is teljesítményével is elégedettek lehetünk, úgy gondolom mindenki büszkén, jó érzésekkel, élményekkel gazdagon térhet majd haza erről a versenyről.”

(Forrás: kajak-kenu szövetség)