Német segítséggel ébredezik a kajakpóló sport

Német segítséggel ébredezik a kajakpóló sport

2013. 02. 01.
Megosztás

Csipkerózsika álmából ébredezik a honi kajakpóló sport. Prekel Daniel szakágvezető nagy tervekkel vág neki a 2013-as esztendőnek.

Új lendületet kaphat a kajakpóló sport Magyarországon. Sőt, akár nagyra törő terveket is megfogalmazhat a szakág, hiszen Prekel Daniel szakágvezetőnek köszönhetően újraszerveződik a sportág, amely az AVSE, a Nagymaros és az Oroszlány (Vért SE) csapataira támaszkodva hamarosan ismét nagy nemzetközi versenyen bizonyíthat.

„Az elmúlt két évben az utánpótlás bővítésére, építésére fókuszáltunk – mesélte a hazánkban letelepedett, egykor német válogatott Prekel Daniel. - A toborzás és a kezdeti lépések után sikerült egy húszfős gárdát megtartani a sportágnak, belőlük áll az U21-es válogatott keret magja, amellyel hosszú távon szeretnénk tervezni. Ám ők még fiatalok, rutintalanok ahhoz, hogy induljunk velük a 2013-as poznani Európa-bajnokságon. Szerencsénkre azonban több korábbi válogatott játékos jelezte, hogy visszatérne a sportághoz, afféle húzóerőként csatlakozna a fiatalokhoz. Ilyen például a Bundesligában is szereplő Nagy Krisztián, valamint az AVSE-s Csornai Ádám, akik mellé Németországból sikerült elhozni és honosítani a testvéremet, Bastian Prekelt. Ő a német válogatott tagja volt, és a világ legjobb játékosai közé tartozott. Bastian munkahelyi elfoglaltsága miatt befejezte az aktív játékot a német válogatottban és a Bundesligában, ám most új motivációt talált abban, hogy segítse a kajakpóló felépítését Magyarországon. Jelenleg tizenhat fős a felnőtt és utánpótlás keretünk, amelyet Futó Zsolttal közösen irányítunk, és az első edzőtáborok alapján kijelenthető: sokra viheti majd ez a válogatott. A sportágat szeretnénk fejleszteni, örülnénk neki, ha minél több egyesületben kedvet kapnának a csapatépítéshez, és az AVSE, a Nagymaros és az oroszlányi egyesület mellett mások is foglalkoznának szabadidős szinten ezzel a sportággal.”

(Forrás: kajakkenusport.hu)