Németh Imre 95 éves lenne

Németh Imre 95 éves lenne

2012. 09. 22.
Megosztás

A londoni olimpia egyik „legnagyobb dobása” Pars Krisztián nevéhez fűződött, aki egyedüli versenyzőként dobta túl a kalapácsvetésben a 80 métert, és ezzel olimpiai aranyérmet szerzett.

A kiváló sportoló olyan kiválóságok nyomába lépett, mint a 48-as olimpiai bajnok, Németh Imre, az 52-es aranyérmes, Csermák József, az 1968-ban győztes Zsivótzky Gyula és az 1996-ban diadalmaskodó Kiss Balázs.

A névsor első tagja, Németh Imre legendás sportoló volt. Ő volt az 1948-as londoni olimpia első magyar győztese. Négy évvel később, Helsinkiben pedig harmadik lett. Háromszoros világcsúcstartó, sokszoros magyar bajnok sportoló volt, aki tevékenyen kivette a részét a Népstadion építéséből is. Pályafutását befejezve sportvezető lett, több mint két évtizedig irányította Budapest legnagyobb sportlétesítményét, közben tíz évig a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke is volt. A fia, Németh Miklós követve a családi hagyományokat szintén atléta lett, és 1976-ban, Montrealban világcsúccsal olimpiai bajnok lett gerelyhajításban.

A Lengyel utcai általános iskola közössége Bánhidi Béla testnevelő és az akkori hetedikes osztálya javaslatára 1995-ben vette fel Németh Imre nevét. Ezzel tagja lett az olimpiai iskolák szűk családjának. Az iskola pedagógusai és diákjai minden esztendőben méltóképpen emlékeznek meg a névadóról.

A születésnapján mindig megkoszorúzzák az iskola aulájában található domborművet. Idén szeptember 21-én került sor az ünnepségre, mely eseményen az olimpiai iskolákat koordináló Magyar Olimpiai Akadémiát dr. Jakabházyné Mező Mária főtitkár képviselte.

- Az országban 22 olimpiai iskola működik (ebből négy Zuglóban található) – mondta a főtitkár -, ami azt jelenti, hogy 10280 diák részesül rendszeres olimpiai nevelésben. Minden esztendőben megemlékeznek a névadókról, sportversenyeket rendeznek a számukra, szellemi olimpián vehetnek részt, nyáron pedig bekapcsolódhatnak az olimpiai tábor programjába.

A Németh Imre Általános Iskola növendékei szerencsés helyzetben vannak, hisz már a pedagógusok között is akad olyan sportoló, aki példakép lehet a számukra. Az emléktáblát ugyanis két diák társaságában az a Csizmadia Zoltán testnevelő koszorúzta meg, aki maga is válogatott, sőt Európa-bajnoki bronzérmes cselgáncsozó volt.

(Forrás: Riersch Tamás)