Marosi Ádám második a hazai Vk-n

Nincs magyar kvóta az öttusa vb-n, a női csapat harmadik

2015. 07. 05.
Megosztás

Szombaton a nők egyéni versenyével folytatódott a berlini olimpiai kvalifikációs öttusa világbajnokság. Földházi Zsófia és Kovács Sarolta révén két magyar is versenybe szállt a dobogós helyezésekért, ami egyben olimpiai kvótát is jelentett.

Kovács kiválóan kezdett, harmadik helyen zárta az úszást és negyedik lett vívásban. Így két szám után az élről várhatta a lovaglást. Földházi magához képest gyengén rajtolt. Úszásban csak a 16. időt érte el, s a vívásban is csupán 12 győzelmet gyűjtött össze, s az összetettben a 30. helyen állt.

A lovaglásban egyik magyar sem jeleskedett. Mindketten többet hibáztak, de ezzel együtt is Kovács a harmadik helyen 16 másodperccel az éllovas olimpiai bajnok német Schoneborn mögött vághatott neki a 4x800m-es távnak. A magyar öttusázó fokozatosan szorult hátrébb a rangsorban, a harmadik lövészetnél már többen is megelőzték. Végül a 19. kombinációs teljesítménnyel a hatodik helyen ért a célba.

Földházi 26. helyen állt a kombináció előtt, s 117 másodperc volt a hátránya az élen álló német riválisával szemben. Zsófi dicséretesen fejezte be az utolsó tusát, hiszen a második legjobb teljesítménnyel 13 helyet előbbre lépve a 13. helyen végzett. Elsősorban az ő kitűnő futó teljesítményének köszönhetően a magyar csapat az összetettben a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Az egyéni versenyben biztosan győzött a hazaiak nagy örömére Lena Schoneborn. A második helyre a kínai Chen Qian ért be, s olimpiai kvótának örülhetett London olimpiai bronzérmese, a brazil Yane Marques is.

Öttusázóinknak sem a férfiaknál, sem a nőknél nem sikerült kvótát szerezniük a világbajnokságon. A következő lehetőség augusztus 17. és 23. között lesz a barthi Európa-bajnokságon, ahol mindkét nem egyéni versenyén 8-8 kvótát osztanak a riói olimpiára.

A két magyar lány az MTI-nek reálisan értékelte szombati teljesítményét.

"Látszik, hogy javulok. Sokat dolgozunk a futáson, már jobban megy, de persze nem változik meg minden egy csapásra. Amúgy elégedett vagyok a nappal, az úszással és különösen a vívással, de szerintem a lovaglásban megtettem, amit lehetett, bár az utolsó akadálynál az én hibámból vert a ló. Összességében azt mondhatom, hogy kihoztam magamból, ami bennem volt" – mondta Kovács Sarolta.

"Elvileg bírom a meleget, de azt nem, hogy az otthoni múlt heti húsz fok után, hirtelen ekkora változás jön. Az is zavart, hogy a selejtezőben "elaltattak", "kiúsztam" magam a leggyorsabb döntős futamból - kezdte összegzését Földházi.
- Most is azt mondom, amit korábban: elsősorban az Európa-bajnokságra készülök. Kemény edzésnek szántam ezt a mai napot, és annak nagyon jó is volt. Örülök, hogy az olimpiai bajnok és már kvótával rendelkező Asadauskaitével együtt tudtam menni, ez azt jelenti, hogy alig jár előttem. Tudtam, hogy a mezőny első harmadából indulva akár nyerhetek is, de ilyen hátulról még nem kezdtem a futást, most már azt is tudom, mekkorát vagyok képes előrelépni ilyen helyzetből."

Eredmények, öttusa világbajnokság, egyéni,világbajnok: Lena Schöneborn (Németország) 1390 pont, 2. Csen Csien (Kína) 1367, 3. Yane Marques (Brazília) 1350,... 6. Kovács Sarolta 1334 (úszás: 2:10.07 perc/310 pont, 3 hely, vívás: 25 győzelem/10 vereség/251 pont, 4, lovaglás: 275 pont, 23, lövészet-futás: 13:22.31 perc/498 pont, 19)... 13. Földházi Zsófia 1293 (2:12.92/292/16, 12/13/173/32, 272/24, 12:24.02/556/2).
Csapat, világbajnok: Lengyelország (Oktawia Nowacka, Anna Maliszewska, Aleksandra Skarzynska) 3753 pont, 2. Németország (Lena Schöneborn, Annika Schleu, Janine Kohlmann) 3642, 3. Magyarország (Kovács Sarolta, Földházi Zsófia, Alekszejev Tamara) 3590.

Vasárnap a vegyesváltók versenyével fejeződik be a világbajnokság.

(MOB, MTI, fotók: Róth Tamás)