Női Eb: öt játékos híján Tatán a válogatott

Női EB hírek: Böhn újdonságokat is bevezet a válogatottnál

2012. 11. 22.
Megosztás

Kedden az első – fogjuk rá – teljes létszámú edzéssel megkezdődött a női kézilabda-válogatott felkészülése a szerbiai Európa-bajnokságra.

Karl Erik Böhn szövetségi kapitány elmondta, a keret tagjai jobb fizikai állapotban vannak, mint egy éve, és a hátralévő időben egy-két újdonságot is bevezet a csapatnál.

A vállát fájlaló Cifra Anita a reggeli állapotfelmérés után ment haza, a vádlisérülésből lábadozó Triscsuk Krisztina meg majd jövő kedden jelentkezik – de amúgy teljes volt kedden már a csapat.

„A reggeli fizikai teszteken is kiderült, hogy fáradtak a lányok, különösen azok, akik sokat játszottak a Bajnokok Ligájában – mondta Karl Erik Böhn szövetségi kapitány.
– De kiderült az is, hogy ezt leszámítva jobb fizikai állapotban vannak, mint egy éve, márpedig az állóképesség nagyon fontos.”

Mint ismert, a hétvégén a kijevi Turcsin-kupán három meccs, jövő héten még egy edzőmérkőzés szerepel a programban, utána pedig jön az Eb, amelyen a csoportkörben és a középdöntőben optimális esetben tíz nap alatt hatszor lép pályára a csapat, és akkor a helyosztókról még nem beszéltünk – szóval kemény hetek jönnek.

„Amellett, amit az elmúlt másfél évben elsajátítottak a lányok, bevezetek néhány újdonságot, egy-két figurát, már az Eb-csoportellenfelekre készülve” – bocsátotta előre a kapitány, aki a korábban látottaknál alaposabban és olykor hangosabban is javítgatta az apróságokat a helyes testtartástól a kilépések üteméig, s miután igazán kieresztette a hangját, intenzív tempójú tréning kerekedett a gyakorlásból.

Bajban a horvátok

Sorra veszíti el játékosait a magyar csapattal azonos csoportban szereplő horvát válogatott.
Most újabb két klasszisától kell megválnia Vladimir Canjugának.
A csapatkapitány, Miranda Tatari operációja, illetve Nikica Pusic és Maida Arslanagic visszavonulása után sem volt már könnyű helyzetben a horvát edző.
Majd ezt követte Ivana Lovric sajnálatos esete. A kézilabdázó október végén gázolt el egy gyalogost, aki később belehalt sérüléseibe.
A történetet súlyosbítja, hogy Lovric cserbenhagyta a sérültet, és csak később jelentkezett a rendőrségen.
Azonban most újabb rossz hírek érkeztek a horvátok háza tájáról.
Úgy tűnik Andrea Penezic és Lidija Horvat is kihagyja majd a szerbiai tornát.
Penezic már eddig is bokasérüléstől szenvedett, és az őszi szezon nagy részét kihagyta, így nem szeretné, hogy esetleg rásérüljön lábára, még Lidija Horvat azzal a kifogással élt, hogy egyáltalán nem számított behívóra a kapitánytól.

A spanyolok ott folytatnák...

A decemberi női Európa-bajnokságon a magyarokkal egy csoportban szereplő Spanyolország ott szeretné folytatni, ahol az olimpián abbahagyta. A londoni játékokon a spanyol csapat bronzérmet szerzett.
A spanyol válogatott - érthető módon - végtelenül boldog volt a londoni olimpia után és most az Európa-bajnokságra a korábbi sikerből építkezve vág neki.
Jorge Duenas szövetségi kapitány változatlan hozzáállást, alázatot, szorgalmat és kemény munkát vár játékosaitól, mert ebben látja a sikerhez vezető utat.
- Az olimpiai harmadik hely egy hihetetlen siker volt számunkra, de folytatnunk kell a munkát csendesen és alázattal – nyilatkozta az Európa-bajnokság hivatalos weboldalán Jorge Duenas.
Először is nagyon nehéz csoportba kerültünk, ahonnét mindenképpen szeretnénk továbbjutni, ehhez pedig lépésről lépésre kell, hogy haladjunk.
A spanyol női kézilabdázás az elmúlt években utolérte a világelitet. A nemzeti csapat 2008-ban harmadik helyen végzett az Eb-n, 2011-ben világbajnoki ezüstérmes lett, idén pedig az olimpián, a harmadik helyen végzett.
A válogatott előrelépését a játékosok azon tulajdonságainak tulajdonítják miszerint, az utolsó pillanatig kitartanak, bármeddig futnak, küzdenek a győzelemért, alázatosak és elhiszik, hogy bárkit képesek legyőzni, illetve tisztában vannak vele, hogy ha nem nyújtanak százszázalékos teljesítményt őket is bárki megverheti.
Duenas csapata a nyári kerethez képest tovább erősödött, ugyanis a portugál születésű balátlövő Alexandrina Barbosa már spanyolként szerepel.
- A kézilabda csapatjáték és ez az együttes nélkülem is sok sikert megélt. Igyekszem hozzátenni, amennyit csak tudok – nyilatkozta az Oltchim Valcea átlövője.
Barbosa jelentős erősítést jelent a spanyoloknak, hiszen az egyik kevésbé erős posztra érkezett. A balátlövő egyrészt gyors, másrészt távoli lövéseire igen nagy szüksége van a csapatnak. Ráadásul Barbosa védekezésben több poszton is bevethető, és a lerohanások alkalmával is fontos feladatok hárulhatnak rá.
Az olimpián sérülés miatt nem lehetett ott, de az Európa-bajnokságra már ismét a bő keret tagja a Ferencváros Rail Cargo Hungaria játékosa, a 2010-es Eb legjobb jobbátlövője, Nerea Pena, akinek játéktudását az elmúlt hónapokban a magyarok is jobban megismerhették.
Penáék Németországgal, Horvátországgal és a magyar válogatottal szerepelnek egy csoportban az Eb-n.
- Három világklasszis ellenfél vár ránk. A németek és a magyarok nem voltak ott az olimpián, így ők biztos nagyon motiváltak lesznek. A csoportban apróságokon fog múlni minden, így a részletekre nagyon figyelnünk kell, és a gólkülönbség szintén meghatározó lesz, így ezt is folyamatosan szem előtt kell tartani. Most nem lehet rossz napunk, nem hibázhatunk– mondta Duenas.

A 16 fős spanyol keret:
Kapusok: Cristina Gonzales Ramos (Cleba Leon), Silvia Navarro Gimenez (Oltchim Valcea)
Jobbszélsők: Jessica Alonso Bernardo (RK Zajecar), Carmen D. Martin Berenguer (RK Krim Mercator)
Jobbátlövők: Marta Mangue Gonzalez (RK Zajecar)
Irányítók: Macarena Aguliar Diaz (Randers HK),
Beállók: Veronica Cuadrado Dehesa (KIF Vejen), Begone Fernandez Molinos (RK Zajecar)
Balátlövők: Beatriz Fernandez Ibanez (Fleury Loiret Handball), Patricia Elorza Eguiara (Bera Bera), Nerea Pena Abaurrea (FTC Rail Cargo Hungaria), Elisabet Chavez Hernandez (OGC Nice Handball), Nelly Carla Alberto Francisca (Fleury Loiret Handball), Alexandria Cabral Barbosa (Oltchim Valcea)
Balszélsők: Vanessa Amoros Quiles (AT.Guardes), Elisabet Pinedo Saenz (Bera Bera),
Szövetségi kapitány: Jorge Duenas
Edző: Juan Carlos Solar

A németek 17 fős kerete

A németek bő egy éve Győrben verték a magyarokat 27-22 arányban. Akkor ezzel a vereséggel elszálltak a magyarok vb és olimpiai álmai. A győztes német gárdából kilencen most is ott vannak a 17 fős szűkitett keretben.
Azóta Nyíregyházán sikerült 25-23-ra verni Heine Jensen gárdáját, de utána a visszavágón 26-18-ra ismét a németek bizonyultak jobbnak.

A németek 17 fős Eb kerete
Kapusok:Katja Schülke (HC Leipzig), Clara Woltering (Buducnost Podgorica/MNE)
Mezőnyjátékosok: Marlene Zapf (TSV Bayer 04 Leverkusen), Friederike Lütz (Buxtehuder SV), Anne Hubinger (HC Leipzig), Susann Müller (RK Krim Ljubljana/SLO),Isabell Klein (Buxtehuder SV),Nadja Nadgornaja (Thüringer HC), Laura Steinbach (TSV Bayer 04 Leverkusen), Saskia Lang (HC Leipzig), Angie Geschke (Vag Vipers Kristiansand/NOR), Natalie Augsburg (HC Leipzig), Kim Naidzinavicius (TSV Bayer 04 Leverkusen),Anna Loerper (Team Tvis Holstebro/DEN), Kerstin Wohlbold (Thüringer HC), Anne Müller (HC Leipzig), Anja Althaus (Thüringer HC)
Tartalékok: Jana Krause (Buxtehuder SV), Christine Beier (Frankfurter HC),Franziska Mietzner (Frankfurter HC), Lone Fischer (Buxtehuder SV), Luisa Schulze (HC Leipzig)


A képen:
Hátul: Tom Schneider (koordinator), Maik Nowak (edző), Dr. Matthias Klepsch (orvos), Clara Woltering, Angie Geschke, Anja Althaus, Laura Steinbach, Luisa Schulze, Jana Krause,
Franziska Mietzner, Nadja Nadgornaja, Katja Schülke, Shenia Minevskaja, Kim Naidzinavicius, Friederike Lütz, Heine Jensen (szöv.kap.), Øyvind Rønhovde (erőnléti edző).
Elől: Marlene Zapf, Anne Müller, Anna Loerper, Saskia Lang, Kim Birke, Natalie Augsburg, Kerstin Wohlbold, Stefanie Melbeck

Akikkel a folytatásban kell számolni

Bulatovics kész a vezérszerepre - montenegrói keret

Dragan Andzics, a montenegrói női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya 18 játékossal kezdte meg a felkészülést a szerbiai Európa-bajnokságra. Az előzetes névsorból tíz játékost hagyott ki, míg ketten tartalékként szerepelnek.

Mint ismert, a kulcsjátékosok közül Bojana Popovics és Maja Szavics visszavonult az olimpia után, Ana Radovics pedig lemondta a válogatottságot, miután elégedetlen volt a neki jutó játékidővel. Nélkülük is 11-en maradtak a Londonban ezüstérmet szerzett együttesből. Bár korábban felvetődött, hogy esetleg Popovicsot rábeszélik az Eb-szereplésre, de a kitűnő átlövő nem változtatta meg elhatározását. A hiányzók tükrében Katarina Bulatovicsra hárulhat a vezérszerep, aki nem riad meg a feladattól.

„Természetes, hogy elvárják tőlem, vezessem a csapatot, de ez nem esik nehezemre. Készen állok a vezérszerepre, vagy bármilyen más feladatra, amit rám osztanak. De minden játékostársam egyformán fontos, a leglényegesebb, hogy elkerüljenek minket a sérülések" – mondta Bulatovics.

A montenegróiak az oroszokkal, a románokkal és az izlandiakkal szerepelnek az Eb D-csoportjában. A négyből kettő remélhetőleg a magyarokkal együtt folytathatja, majd a középdöntőben Újvidéken.

A 18 FŐS MONTENEGRÓI KERET
Kapusok: Szonja Barjaktarovics (Rosztov-Don), Marina Vukcsevics (Buducsnoszt), Katarina Perovics (Buducsnoszt)
Szélsők: Biljana Pavicsevics (Buducsnoszt), Majda Mehmedovics (Buducsnoszt), Radmila Miljanics (Buducsnoszt), Jovanka Radicsevics (Györi Audi ETO KC)
Beállók: Suzana Lazovics (Buducsnoszt), Ana Djokics (Roszov-Don) Sara Vukcsevics (ETV-Erdi VSE)
Átlövők és irányítók: Marija Jovanovics (Oltchim Valcea), Szandra Nikcsevics (Asztrahanocska), Milena Knezevics (Buducsnoszt), Andela Bulatovics (Buducsnoszt), Jelena Despotovics (Buducsnoszt), Katarina Bulatovics (Oltchim Valcea), Jasna Toskovics (Issy Paris), Andrea Klikovac (Vardar)
Tartalékok: Ivana Bozsovics (Buducsnoszt), Sanja Premovics (Naisa)

Az oroszok a Turcsin kupán szűkitik keretüket

A Turcsin kupán
A csoport: Ukrajna, Magyarország, Makedónia
B csoport: Oroszország, Hollandia és Csehország szerepel.

A kupán szereplő orosz 18-as keret:

Kapusok: Maria Basarab (Lada), Viktoria Kalinina és Maria Sidorova (Zvezda)
Mezőnyjátékosok:Elena Avdekova, Ksenia Makeeva, Ksenia Milova, Aleksandra Stepanova, Tatiana Hmirova és Ekaterina Chernova (Dinamo), Viktoria Zhilinskaite és Olga Chernoivanenko (Lada), Polina Kuznecova, és Ludmilla Postnova (Zvezda), Ekaterina Ilina és Anna Punko (Kuban), Anna Sen és Maria Jarceva (Rostov), Ekaterina Andrusina (Metz)
(Forrás: NSO, kezi.hu, MOB)