Női Euroliga: A Sopron idegenben is legyőzte az Arrast

Női Euroliga: A Sopron idegenben is legyőzte az Arrast

2012. 12. 13.
Megosztás

Az UNIQA Euroleasing Sopron megszerezte második győzelmét a női kosárlabda Euroliga B-csoportjában, miután idegenben is jobbnak bizonyult a francia Arrasnál. A magyar csapat 74–55-re nyert.

Az Arras a B-csoport utolsó helyezettjeként, győzelem nélkül állva fogadta a Sopront, amely egyetlen sikerét a franciák ellen aratta még az első fordulóban (56–52). Itt volt tehát az esély, hogy megszerezze második győzelmét, ezzel pedig élt is Székely Norbert csapata.
A Sopronba ezen a meccsen tért vissza a Zavecz Hanna helyére igazolt Amber Holt, aki 2008 és 2011 között két bajnoki címet ünnepelhetett a leghűségesebb városban, most viszont nem ő volt a főszereplő.

Sokkal inkább Szara Krnjics és Jelena Milovanovics, a két szerb légiós ugyanis egyaránt 22 pontot dobott. Az Arras az első negyedben még tartotta magát – meg is nyerte a nyitó játékrészt –, ezt követően azonban már a vendégek akarata érvényesült.

A Sopron mind a nyolc triplakísérletét elrontotta, ennek ellenére félidőben 35–27-re, az utolsó negyed előtt pedig már 54–39-re vezetett. A Székely-csapat – amelyben az amerikai Shenise Johnsonnak egy lepattanó hiányzott a dupla duplához – a záró tízpercben rátett még egy lapáttal, így végül nagyon sima, 19 pontos győzelmet aratott.
MESTERMÉRLEG
Székely Norbert: – Kulturáltan és koncentráltan játszottunk az egész mérkőzés során. Óriási győzni akarás volt bennünk!

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA B-CSOPORT, 7. FORDULÓ
ARRAS PAYS D’ARTOIS (francia)–MKB EUROLEASING SOPRON 55–74 (17–16, 10–19, 12–19, 16–20), Arras, 800 néző. V: Trujillo (spanyol), Dodds (skót), Hilke (finn)
ARRAS: Gomis 5, Evans 8/3, Bade 3/3, Malasenko 14/6, Dijon 9. Cs: Bachvarova 8, Carmona 4, Touré 1, Belleka 3/3, Mendy
SOPRON: Fegyverneky 6, Pál, Johnson 13, Milovanovics 22, Krnjic 22. Cs: Holt 6, Zsovár 5, Licskai. Edző: Székely Norbert
Kosice (szlovák)–Nagyezsda (orosz) 77–67 (22–15, 21–26, 17–12, 17–14)
Famila Schio (olasz)–Targoviste (román) csütörtökön játsszák
AZ ÁLLÁS 1. Kosice (szlovák) 12/7 mérkőzés, 2. Famila Schio (olasz) 11/6, 3. Nagyezsda (orosz) 11/7, 4. Fenerbahce (török) 10/6, 5. UNIQA Euroleasing Sopron 9/7,
6.Targoviste (román) 9/6, 7. Arras (francia) 7/7

Simán kikapott a Győr Csehországban

A Győr sima vereséget szenvedett szerdán a csoportban sereghajtó cseh Brno vendégeként a női kosárlabda Euroliga hetedik fordulójában.

A hat forduló után ötvenszázalékos győrieket kissé meglepte az 1/5-ös győzelem/vereség mérleggel sereghajtó Brno, amely 15-8-ra is vezetett, de a nyitónegyed végére Nagy-Bujdosó Nóra vezetésével felzárkózott a magyar bajnok.
A folytatásban Füzy Ákos együttese 23-20-ra ellépett, aztán a félidő hajrája a sok labdát szerző cseh alakulaté lett, s a nagyszünetben már 41-30 volt az állás.

Fordulás után gyakorlatilag eldőlt a találkozó: a mezőnyből és a büntetővonalról is gyengén célzó Rába-parti csapat 7 perc alatt mindössze 8 pontot hozott össze, így a házigazdák csakhamar 20 pont fölé növelték előnyüket.
A 70-46-ról induló zárószakaszra már nem maradtak izgalmak, a magyar együttes elszenvedte idénybeli negyedik vereségét az Euroligában. A 3/4-es mérlegnél tartó győriek jövő csütörtökön a lengyel Krakówot fogadják.

Eredmény, 7. forduló, A csoport
Brno (cseh) - HAT-AGRO UNI Győr 86-61 (17-17, 24-13, 29-16, 16-15)
A magyar csapat legjobb dobói: Nagy-Bujdosó 14, Kublina 13

Női Adria-liga: a Pécs hosszabbítás után győzött

A PEAC-Pécs hosszabbítás után 87–80-ra győzött a bosnyák Sloboda otthonában a női kosárlabda Adria-liga szerdai játéknapján.
A baranyai együttes hazai pályán 90–47-re nyert a Sloboda ellen, a bosnyákok azonban azóta jócskán megerősödtek, a mostani meccset ráadásul a beteg Fűrész Diána nélkül játszotta le a Pécs.
MESTERMÉRLEG
Zseljko Djokics: – Ha a Slodoba győzött volna, az sem lett volna érdemtelen. A szerencse ezúttal velünk volt, a rendes játékidő lefújása előtt fontos triplát dobtunk, s azzal harcoltuk ki a hosszabbítást. A ráadásban már bátran játszottunk, és ez győzelmet ért.

NŐI KOSÁRLABDA ADRIA-LIGA
SLOBODA (bosnyák)–PEAC-PÉCS 80–87 (14–13, 19–25, 22–18, 20–19, 5–12) – hosszabbítás után, Novi Grad, 200 néző. V: Kruljac, Tomic, Muhvic (horvátok)
SLOBODA: GAGIC 32/12, Kajtaz 5/3, Latinovic 13, Gajic 5, STANKOVICS 19. Cs: Kecojevic, Radanovic, Rajilic, Niksic 6, Radulovic, Pajic
PEAC: Czirják, BARBOUR 21/3, HORVÁTH L. 18/3, Dusanics 10/3, JAESCHKE 21. Cs: Csutorás 9, Czukor, Szamosi 4, Hutlassa 4
Kipontozódott: Gajic, Niksic, Kajtaz, Sztankovics, ill. Czirják

AZ ÁLLÁS 1.Galenika 22/11, 2. PEAC-Pécs 22/12, 3.Radivoj Koracs 20/11, 4.Vojvodina 18/11, 5. Vozsdovac 17/11, 6. Sloboda 16/13, 7. Zenica 15/10, 8. Banja Luka 15/10, 9.Celje 13/1, 10. Vrsac 12/11, 11. Ilirija Ljubljana 9/9

(Forrás: NSO)