Női junior-vb: vereség az elődöntőben a franciáktól

Női junior-vb: vereség az elődöntőben a franciáktól

2012. 07. 13.
Megosztás

Kikapott az elődöntőben a magyar válogatott a női kézilabda junior-világbajnokságon: a mieink 28–21-es vereséget szenvedtek az első perceket leszámítva jobban játszó Franciaországtól a csehországi Ostravában. Róth Kálmán lányai szombaton így a bronzéremért léphetnek parkettre Szerbia ellen.

A magyar csapat kezdett jobban a mérkőzésen, a mieink a kezdeti percekben elhúztak 4–1-re, a franciák edzője gyorsan időt is kért, a kék mezesek pedig elkezdtek felzárkózni, sőt fordítottak is (6–7).

Már-már idegölően sok volt a kapkodás és a bizonytalanság a játékban – a kispadról legalábbis bizonyosan így gondolhatta Róth Kálmán –, és a félidő hajrájára 12–7-re el is húzott a francia csapat. Tette ezt úgy, hogy a magyar csapatból a legjobb teljesítményt a kapus, Pásztor Bettina nyújtotta. A felek 13–8-as francia vezetéssel fordultak a második félidőre.

A szünet után a franciák kihasználták emberelőnyös helyzetüket, és megerősítették vezetésüket. Hiába zúgott a lelátóról a „védekezz, védekezz!” rigmus, a franciák rendre megtalálták a rést a falon, miközben a magyar támadójáték nem működött, miután Klivinyi Kinga külön őrzőt kapott. A vb legeredményesebb magyar játékosa ráadásul rendkívül kemény őrizetet kapott, kétszer is ápolni kellett.

A félidő közepére tízen felülire hízott a két csapat közötti különbség, Róth Kálmán időkéréssel próbálta menteni a menthetőt, Pásztort pedig Bíró Blanka váltotta a kapuban. A fölényes különbséget (11–22) ugyan az utolsó percekben sikerült ledolgozni „emészthetőre”, de a fináléba jutásra így sem maradt esélye a mieinknek: a franciák 28–21-re nyertek. A magyar csapatból Pelczéder Orsolyát, a franciáknál Camille Rassinoux-t választották a mérkőzés legjobbjának.

A másik elődöntőben Svédország legyőzte Szerbiát, így a szombaton 14 órakor kezdődő bronzmérkőzésen a mieink a szerbekkel mérkőznek.

Női junior világbajnokság, 2012. július 1-14., Csehország (Brno, Ostrava):
Elődöntők:
MAGYARORSZÁG-FRANCIAORSZÁG 21-28 (8-13), Ostrava, játékvezetők: Stark, Stefan (románok).
MAGYARORSZÁG: Hrankai, Pásztor, Bíró (kapusok), Gávai, Horváth D., Klivinyi 7 (2), Kuhinkó, Palkó, Pelczéder 3, Planéta 5, Schatzl, Siska 1, Such 4, Takács B., Takács F. 1, Tóth E.
FRANCIAORSZÁG: Glauser (kapus), Abdellahi 2, Asperges, Benouamer, Brigot 1, Charbonnel 3, Coatanea 4, Dupuis 1, Houette 5, Godel 1, Lassource 1, Lonzieme 3, Rassinoux 4, Zaadi 3
Kiállítások: 4, ill. 4 perc Hétméteresek: 2/2, ill. 1/0.
Szerbia–Svédország 25–27 (10–13)

A további program:

Július 13.:
Helyosztók
5. helyért: Dél-Korea-Oroszország
7. helyért: Lengyelország-Norvégia
9. helyért: Dánia-Horvátország
11. helyért: Brazília-Ausztria
13. helyért: Románia-Spanyolország
15. helyért: Csehország-Kongó

Július 14.:
3. helyért: MAGYARORSZÁG-SZERBIA
Döntő: Franciaország-Svédország

(Forrás: MTI)