Női kosár NB I: előnyben a PEAC-Pécs a döntőben

Női kosár NB I: előnyben a PEAC-Pécs a döntőben

2014. 04. 29.
Megosztás

A PEAC-Pécs hazai pályán végig vezetve, 80–69-re legyőzte a PINKK 424 Pécsi csapatát a női kosárlabda NB I döntőjének hétfő esti harmadik mérkőzésén, és 2–1-es vezetésre tett szert az egyik fél harmadik sikeréig tartó finálé összesítésében.

A PEAC már az első negyedben jelentős előnyt épített: 4-4 után Raksányi Krisztina triplájára és duplájára 7–0 épült, majd 13–8 után következett egy kilencpontos hazai széria (22–8).

A második negyedben Lucila Pascua és Louella Tomlinson kosarai révén felzárkózott a a védekezésben feljavuló PINKK (33–28), sőt a harmadik negyed elején – miután ugyanők egy-egy újabb közeli találattal jelentkeztek – egy triplányira volt az egyenlítés (37–34).

Ekkor Nagy-Bujdosó Nóra és Maurita Reid egy-egy duplával ismét eltávolította „vendégeket" (41–34), és egészen az utolsó öt perc kezdetéig tíz pont körül billegett a különbség. Sarok Nikolett hármasa és Ruják Nóra duplája révén hirtelen olyannyira közel került a PINKK (66–61), hogy Djokics Zseljko, a hazaiak edzője elérkezettnek látta egy gyors megbeszélés idejét.

Az időkérés után a PEAC-os lányok eladták a labdát, viszont gyorsan visszaszerezték, és Raksányi egy triplával megnyugvást hozott. Reid 2+1-es „csomagját" a PINKK legjobbja, Pascua kipontozódása ízesítette, Reid újabb közelije után végleg elhúzott a PEAC (76–63), és az utolsó percben már nem forgott veszélyben a győzelme.

A negyedik mérkőzést szerdán játsszák.

NŐI KOSÁRLABDA NB I

DÖNTŐ, HARMADIK MÉRKŐZÉS

PEAC-PÉCS–PINKK PÉCSI 424 80–69 (27–12, 10–18, 17–15, 26–24), Pécs, 2300 néző. V: Cziffra, Papp P., Frányó
PEAC-PÉCS: Raksányi 14/6, REID 19, JOVANOVICS 12, Nagy-Bujdosó 6, BISHOP 19/3. Csere: Fűrész 6/3, Kublina 4, Pap R., Orozovics, Nagy D.
PINKK PÉCSI 424: Kennedy 11/3, Sarok 5/3, Holt 12, Őri 2, Tomlinson 11. Csere: Iványi 6, Ruják 4, PASCUA 18, Győri, Kováts N.
Kipontozódott: Pascua (38. p.), Tomlinson (39. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a PEAC-Pécs javára

MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko: – Nagyon boldog vagyok, hogy nyertünk, de nem vagyok elégedett a védekezésünkkel a második és a negyedik negyedben. Ahhoz, hogy meg tudjuk nyerni a párharcot, hatvan pont alatt kell tartanunk az ellenfelünket, ez lesz a célunk a következő mérkőzésen. A közönség fantasztikus hangulatot teremtett a csarnokban.
Roberto Hernández: – Második éve vagyok Magyarországon, amikor ideérkeztem, valaki mondott valamit a játékvezetőkről, de nem hittem el. Ma már látom, hogy a PEAC ellen minden meccsünkön kapunk három technikai faultot vagy sportszerűtlenség miattit. Úgy gondolom, ez tiszteletlenség a csapatom és a klub iránt. Érdekes, hogy egy olyan csapat, amelyik folyamatosan a faulthatáron védekezik, soha nem kap sem technikait, sem sportszerűtlent. Valaki vagy valami van a háttérben.

A negyedik mérkőzést szerdán játsszák.

(Forrás: NSO)