Női OB I: Nem lesz címvédés, a Dunaújváros és a Szentes a döntőben

Női OB I: Nem lesz címvédés, a Dunaújváros és a Szentes a döntőben

2014. 04. 15.
Megosztás

A női vízilabda ob I elődöntőjének harmadik mérkőzésén a Szentes 9–6-ra győzött a ZF-Eger vendégeként, ezzel 3–0-ra megnyerte az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcot, és bejutott a fináléba, ahol az UVSE-t két vállra fektető Dunaújvárosi Főiskola lesz az ellenfele.

A túlélés volt a tét az UVSE és az Eger számára a női bajnoki elődöntők harmadik mérkőzésein, ugyanis a Dunaújvárosi Főiskola és a Hungerit-Szentes 2-0-ra vezetett összesítésben.

Ugyanakkor mind a négy eddigi találkozó szoros eredményt hozott, így a hétfő esti randevúk is megjósolhatatlan végeredmények mentén zajlottak.

Végül aztán söpréssel ért véget mindkét elődöntő. A simább meccs ezúttal a Hajós Alfréd Uszoda fedett medencéjében folyt, ugyanis a Dunaújvárosi Főiskola végig vezetve szerezte meg a győzelmet. 4-1-re húzott el Mihók Attila csapata a második negyed elején, és bár az UVSE már több alkalommal is bizonyította, hogy ekkora hátránynál sem adja fel, most három gólnál közelebb nem sikerült jönni a meccs derekára.

A végén csak az eredmény különbsége volt kérdéses, főleg azután, hogy Kisteleki Hannát a 19. percben cserével végleg kiállították: a kupagyőztes Dunaújvárosi Főiskola a bajnoki döntőbe jutott.

Ennél nagyobb meglepetés, hogy az alapszakaszt csak a negyedik helyen záró Hungerit-Szentes lesz az újvárosiak ellenfele a döntőben. Tóth László először irányít női csapatot, és rögvest fináléba vezette övéit.

Az Eger egyszer sem vezetett a mérkőzésen, ez sok mindent elárul: az elején 2-0-ra ment el a vendégcsapat, Catharina van der Sloot büntetője és Hevesi Anita (a képen) centergólját követően, de ekkor még 5 perc 40 másodperc hátravolt az első negyedből. Mégsem esett több gól, nagyon pontatlanok voltak az egri lányok, semmi nem akart sikerülni.

A második negyedben viszont igen: 3-1-es részsikerrel a nagyszünetre egyenlítettek: mindhárom gólt Somhegyi Noémi szerezte: egyet centerből, kettőt előnyből lőtt. A fordulás után is egy 5 méteressel kezdődött a negyed, és azt is belőtte van der Sloot. A holland megszórta magát ezen a meccsen, hiszen négy alkalommal talált be Gangl Edina kapujába.

Czigány Dóra még egyenlített (4-4), de neki sem ment igazán, ezen az estén 6 lövésből egyszer volt csak eredményes. A negyedik negyedből két perc telt el, amikor Zajácz góljával 7-6-ra jött fel az Eger, mindhiába.

A lövések vagy elakadtak a blokkban, vagy Terefou volt a helyén, ráadásul Hevesi Anita 1 perccel a vége előtt szabaddobásból 9-6-ra alakította az állást, innen pedig már lehetetlen felállni.

Szentes-Dunaújváros döntő lesz a bajnokságban, az Eger, az elmúlt év bajnoka, három év után csak a bronzéremért küzdhet.

VÍZILABDA NŐI OB I

ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉSEK
ZF-EGER–HUNGERIT-SZENTES 6–9 (0–2, 3–1, 2–3, 1–3), Eger, 200 néző. V: Székely Balázs, Füzesi
EGER: GANGL – Czigány D. 1, Clayton, Pócsi, SOMHEGYI 3, Pengő, Ráski. Csere: Vályi F., ZAJÁCZ 2, Jenes, Veréb
SZENTES: TEREFU – Győri, KÖVÉR-KISS 2, HEVESI 2, Gémes, VAN DER SLOOT 4, Rácz D. Csere: Etiebet, Farkas T., Tóth Cs., KÁDÁR 1
Gól – emberelőnyből: 7/3, ill. 3/0 Gól – ötméteresből: 0, ill. 2/2
Kipontozódott: Vályi F. (18. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0 a Szentes javára
MESTERMÉRLEG
Kelemen Attila: – Három mérkőzés alatt bebizonyították a lányok, hogy fegyelmezettek, tudnak jól játszani, ha pedig fegyelmezetlenek, mindig ki fognak kapni. A taktikai fegyelmezettségben kulcsjátékosaink csődöt mondtak.
Tóth László: – Van, akinek váratlan a döntőbe jutásunk, nekem biztosan nem volt az. Végig bíztam a lányokban, ebben a csodálatos társaságban. Hátravan még öt, vagy négy, vagy három nehéz mérkőzés, ahol eldől, hogyan végződik ez a gyönyörű szép szentesi mese.


UVSE–DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA VE 6–14 (1–3, 3–4, 0–2, 2–5), Hajós uszoda, 200 néző. V: Vogel G., Marjay Zs.
UVSE: Barna – Kisteleki H., Kövesdi, KUMI 2, Ritz, SIKTER 2, Kuna Sz. 1. Csere: Hertzka, Miló Sidló, Bicskei, Csang Vej-vej 1, Kiss E., Azumah
DUNAÚJVÁROS: KASÓ – Szilágyi D., CSABAI 5, Gurisatti 2, Garda, MENCZINGER K. 1, MISKOLCZI 2. Csere: Wyckoff (kapus), Sinka 1, Brezovszki 1, Ziegler, HORVÁTH B. 2, Andresz, Polák
Gól – emberelőnyből: 5/3, ill. 11/4 Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 3/2
Kiállítva (végleg cserével): Kisteleki H. (19. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0 a Dunaújváros javára
MESTERMÉRLEG
Áts Bertalan: – Gratulálok az Újvárosnak. Nagyszerű hangulatú mérkőzést játszottunk, és várjuk a bronzcsatánkat az Eger ellen.
Mihók Attila: – Nagyon boldogok vagyunk, hiszen három éve nem játszottunk döntőt. Amit elterveztünk, az ma nagyon jól működött. Sok sikert kívánok az UVSE-nek.

(Forrás: waterpolo.hu)