Kozák Danuta ismét behúzta az egyest

Női vízilabdázóink kikaptak az Egyesült Államoktól, a bronzért küzdhetnek

2016. 08. 17.
Megosztás

A magyar női vízilabda-válogatott 14–10-re kikapott az Egyesült Államok elleni elődöntőben a riói olimpián, így a bronzéremért mérkőzhet Oroszországgal pénteken.

Az egyenes kieséses szakaszban csapatunk nagy bravúrral, ötméteresekkel legyőzte Ausztráliát, így bejutott a legjobb négy közé. A fináléba kerülésért egy „régi ismerőssel” kellett farkasszemet néznünk: az Egyesült Államokkal, melytől ötgólos vereséget (11–6) szenvedtünk a csoportkör alatt. Eljött a visszavágás lehetőségének napja a helyi idő szerint 16.30-kor kezdődő találkozón. Az Olimpiai Úszócsarnokban rendezett mérkőzésre mintegy 2000 néző látogatott ki – többek között Hosszú Katinka és edzője, Shane Tusup, valamint egy másik riói olimpiai bajnokunk, a párbajtőröző Szász Emese.

Az első ráúszásnál elhoztuk a labdát, a mérkőzés első gólját azonban mégsem mi szereztük, hanem a 19 éves Makenzie Fischer Illés Anna kiállítását követően. Az egyenlítésre nem egész egy percet kellett várni, Keszthelyi Rita levágódó lövése után Garda Krisztina pofozta a hálóba a labdát. Sőt! Kami Craiget szórták ki a játékvezetők, az emberfórt pedig Kisteleki Hanna használta ki a jobb oldalról, egy hatalmas kapufás góllal. Az amerikaiak újabb emberelőnyt kaptak (Tóth Ildikó volt a kiállított), időt kértek, és megszerezték a vezetést Maggie Steffens góljával. (2–3)

A második negyedben az amerikaiak vitték el a labdát, és nem sokat vacakoltak, első támadásukból rögtön betaláltak Rachel Fattal révén. A válaszra egészen a következő támadásig kellett várni, Seidemann kiállítása után Bujka Barbara pattintott a hálóba. Potyogtak a gólok a játékrész elején, ugyanis a harmadik támadás a harmadik gólt hozta, Keszthelyi mehetett ki kényszerpihenőre, a fórt pedig Courtney Mathewson váltotta gólra. Madeline Musselman nevét a következő percekben kevés magyar szurkoló szívlelte meg, a 18 éves amerikai másfél perc alatt kétszer is betalált – mindkétszer emberelőnyből. Négy oda. Egy zseniális góllal szépítettünk: egy levágódó lövést Keszthelyi szedett össze középen, és háttal a kapunak a jobb felsőbe vágta a labdát. Kaleigh Gilchrist is feliratkozott a góllövőlistára, míg a túloldalon Keszthelyi volt eredményes ismét. A nagyszünetben így háromgólos hátrányban volt Magyarország. (5–8)

A harmadik játékrészben a csapatkapitány Keszthelyi elhozta a labdát, de Bujka ellen kontrát ítéltek. A túloldalon Musselman lőtt kapufát, majd gyors gólváltás következett. Keszthelyi a hálóba pattintott a bal oldalról, majd egy védelmi megingást kihasználva Steffens ejtett a kapunkba. Ráadásul egy újabb kontra után Neushul mélyítette a különbséget, Steffens újabb találata után pedig már öt volt közte. Keszthelyi remekelt, negyedik találatával közelebb zárkóztunk, de egyből jött a válasz, Kami Craig lőtt a hálóba Szűcs Gabriella kiállítása után szinte egyből. Mintaszerű emberelőnyös támadással zárta a negyedet a magyar csapat, remek labdajáratás végén Kisteleki pattintott a rövidbe a jobb oldalról. (8–12)

A záró negyedben is elhoztuk a labdát a ráúszásnál, mégis ismét amerikai góllal kezdődött a játékrész, Takács Orsolya kapufája után a túloldalon Neushul volt eredményes. Ezután a gólon kívül minden volt az elkövetkező percekben, Steffens kiállítása után Antal Dóra lövését fogta Johnson, majd Kasó Orsolya is bemutatott egy védést, valamint az amerikaiak szétforgácsolták a kapufát. Az újabb emberfórt már gólra váltottuk, Czigány Dóra pattintott ügyesen. Sajnos a válasz sem késlekedett sokáig, Kistelekit kiküldték, Steffens pedig büntetett. A hajrában Clark kiállítását Keszthelyi büntette góllal, de ez csak az eredmény kozmetikázásához volt elég, Magyarország kikapott az elődöntőben. (10–14)

A magyar válogatott így bronzmérkőzést játszik az olimpián pénteken, az ellenfél Oroszország lesz. Az Egyesült Államok Olaszországgal küzd a döntőben az aranyért.

„A tervünk megvolt, a vízben nem sikerült úgy megvalósítani, ahogy szerettük volna... – értékelt az elődöntő után Bíró Attila szövetségi kapitány a mob.hu-nak. – Az első negyed jó volt, aztán voltak periódusok, amikor nem tudtunk mihez kezdeni a fizikai fölényükkel. Annak ellenére, hogy tudtuk, mit kellett volna csinálni, a medencében a fele vagy a kétharmada valósult meg. Helyenként jól zónáztunk, sikerültek a lefordulások, de többször nem. Az emberelőnyös játékon lehetett volna javítani, a tíz gól elég, a tizennégy kapott a sok, kellett volna egy extra kapusteljesítmény és még több blokk. Nem estünk szét annyira, hogy Oroszországot ne tudnánk megverni. Nagyon komoly csata lesz, de maradt bennünk annyi erő, hogy haza tudjuk vinni a bronzérmet.”

„Megcsináltuk a hibáinkat, ebből gólokat kaptunk, az Egyesült Államok az a csapat, amelyik ezt kihasználja – fogalmazott Garda Krisztina a mérkőzést követően. – Ugyanazt játszották, amit szoktak, amire felkészültünk, de túl sok kis hibát csináltunk, amiket ők rendre kihasználtak. A csapat végig hitt benne, hogy meg tudjuk nyerni ezt a meccset, hiszen az elején fej-fej mellett haladtunk. A bronzmérkőzés? Megnyerjük!”

(Ilku Miklós jelenti Rióból, fotó: MOB/Szalmás Péter, archív)