Nyújtsunk egymásnak kezet és dolgozzunk együtt a magyar birkózás sikeréért

Nyújtsunk egymásnak kezet és dolgozzunk együtt a magyar birkózás sikeréért

2015. 01. 30.
Megosztás

Németh Szilárdot választotta meg új elnökévé a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) pénteki tisztújító közgyűlése. A 125 érvényes szavazatból 70-et kapott Németh Szilárd és 55-öt dr. Hegedűs Csaba korábbi elnök, aki 1992-tól irányította a szövetséget. Az új birkózóelnök öt évre kapott bizalmat.

A fideszes országgyűlési képviselő beszédében megköszönte a bizalmat, s hangsúlyozta, hogy szoros volt a verseny, ami azt jelenti, hogy rengeteg támogatója van az eddigi vezetésnek, éppen ezért szeretné megtartani az eddigi értékeket a jövőben. "Nyújtsunk egymásnak kezet és dolgozzunk együtt a magyar birkózás sikeréért" - emelte ki.

A Csepeli BC vezetője, aki tavaly őszig a XXI. kerület polgármestere volt, hozzátette, hogy a korábbi ígéreteinek megfelelően a válogatott mellett dolgozó szakmai stábhoz a riói olimpia végéig biztosan nem nyúlnak, sőt erősíteni szeretnék azt. Az MTI-nek az új elnök elmondta, most a legfontosabb, hogy a riói eredményességnek mindent alárendeljen a szövetség, melynek nem kell kapkodnia, ugyanakkor idén az új alapszabályt és az életpályamodellt is szeretnék bevezetni. A sportágfejlesztéssel kapcsolatban Németh Szilárd úgy fogalmazott, hogy a Magyar Olimpiai Bizottsággal és a kormánnyal együttműködve lehet változtatni a már elfogadott terveken, ezzel kapcsolatban az a célja, hogy a birkózás még több pénzt kapjon.

Hegedűs Csaba azt mondta, hogy nehéz egy ilyen hosszú munka után búcsúzni, ugyanakkor bízik abban, hogy olyan változások lesznek a szövetség életében, melyek a birkózás javát szolgálják.

Az Új-Szövetség jelöltje, Németh Szilárd beszédét azzal kezdte, hogy 1972-ben éppen a tuskirály, Hegedűs Csaba olimpiai bajnoki menetelésének hatására kezdett el birkózni. Ugyan csak utánpótlás korosztályban versenyzett, de később is figyelemmel követte a sportág eseményeit, s nem csupán az eredményeket, hanem a szövetség tevékenységét is.

Szerinte sürgősen oviprogramot kell bevezetni, az iskolákba be kell vinni a sportágat, hogy a fiatalok ne mást válasszanak. Külön kitért az életpályamodell bevezetésének szükségességére, egy olyan rendszerre, mely kisgyerekkortól egészen életük végéig végigkíséri, segíti a sportolókat. A létesítményhelyzet javítását is elsődleges feladatnak nevezte, hogy a fiatalok ne beázó, lerobbant termekben dolgozzanak, s egyáltalán, hogy ne riassza el őket a közeg.

Németh Szilárd jelezte, azt szeretné, ha tisztelet, megbecsülés és összefogás jellemezné a sportágat, ezért kell a visszavonult birkózókkal kiemelten foglalkozni, létrehozni számukra a Hírességek Csarnokát. Végezetül hangsúlyozta, hogy ellenfélként és nem ellenségként tekint Hegedűs Csabára.

A szövetséget 1992 irányító Hegedűs Csaba gyorsan leszögezte, hogy szerinte hibás döntés lenne leváltani a mostani vezetést, mert szerinte ez egy "jó csapat", mely nem csupán másfél éve, hanem hosszú évek óta dolgozik sikeresen. A versenyzők eredményesek, tavaly ketten álltak a világranglista élén, az idén Bácsi Péter első, míg a Lőrincz-testvérek egyaránt harmadikok. E mellett az utánpótlással sincs baj szerinte, az elmúlt évek eredményei bizonyítják ezt. Úgy véli, hogy amíg Európában az országok többsége visszaesett eredményességben, addig a magyaroknál felfelé ívelő pályán van. A gyerekek bevonásával kapcsolatban úgy reagált, hogy 700 óvodás igazoltak le, s a szakosztályok kaptak videóanyagot is a képzésükhöz.
Megjegyezte, a szövetség olyan sportágfejlesztési tervet tett le az asztalra, hogy a kormány az úszás után a második legjelentősebb támogatásban részesíti.

A közgyűlés megszavazta a további tisztségviselőket is.

A Magyar Birkózó Szövetség elnöksége:
Elnök: Németh Szilárd
Alelnökök: Bacsa Péter, Komáromi Tibor, Kovács István.
Elnökségi tagok:
Ancsin László, Berzicza Tamás, Bódi Jenő, Czigony Tamás, Deák-Bárdos Mihály, Kacsó Tibor, Kurucz István, Lőrinczy László, Märtz József, Mészáros György, Puksa Ferenc, Rácz Lajos, Rigó Attila, Ritter Árpád, Rónai Kálmán, Rónyai Zoltán, Sarkadi Imre, Szél Attila, Takács László, Veréb István, Virág Lajos.

(MTI-MBSZ-MOB, fotó: MTI/Kallos Bea, Illyés Tibor)